Századok – 1941
Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1
A TÖRTÉNETÍRÁS TERM ÉSZETÉRŐL 3 ban véve önálló szónak olyan módú összetétele, amelyben mondattani tekintetben az első tagot az ú. n. alájarendeltségnek viszonya fűzi a főbbrangú másodikhoz, az írás szóhoz. Ugyanúgy, amint ezt pl. a regényírás, gyorsírás vagy képírás szavakban is láthatjuk. Mindössze az a további mondattani különbség van ebben az összesen négy példában, hogy az utolsóelőtti esetben (gyorsírás) határozóként, a többi háromban pedig tárgyként csatlakozik az első tag a másodikhoz. Ha már most a jelentést vizsgálva a főbb második, példáinkban külső megjelenésében azonos szóra irányítjuk figyelmünket, könnyű észrevenni, hogy a külső azonosság ellenére is többféle árnyalati különbség van a négy esetben az írás szó tartalmában. Mindjárt ilyen az, hogy a legutolsó példában, a képírásnál, legalább is a mai irodalmi szóhasználat ú. n. átvitt értelemben való alkalmazást érez. Az írás a maga tulajdonképeni, azaz betűvetést jelentő értelmében igazán csak a harmadik esetben szerepel, az első kettőben (történetírás, regényírás) tágabb, illetve módosult jelentésben. Mindenki tudja, hogy sem a regényíró, sem a történetíró esetében nem az írás külső, technikai művelete az, amire mint lényeges mozzanatra e szóknál elsősorban gondolunk, hanem a szellemi alkotás munkája, még ha ennek rendszerint az is az utolsó, befejező mozzanata, hogy eredménye olvasható és szemmellátható formát nyer. Mennyire háttérbe szorulhat az írás szószerinti értelme, legjobban talán az szemlélteti, hogy például a versíró, mint félreértés nélkül mondhatjuk, verset írt már akkor, amikor műve teljesen készen áll lelkében s csak ezután nyúl tollhoz és papírhoz. Azt mondhatjuk, hogy megírt valamit és azután leírta. A megírást követi a leírás technikai művelete, sőt a népköltésnek bizonyára sokszor írástudatlanoktól származó alkotásait is az irodalomhoz számítjuk. Azonban tudjuk, hogy a leírás is használható tágabb, a puszta betűvetésen túlmenő értelemben. Élőszóval is leírhatok valamit. Azt is mondhatom továbbá, hogy a történetíró leír, a regényíró megír egy történetet. Itt az utóbbi szó sem teljesen ugyanolyan tartalomra utal. A régi magyar nyelv „szép historiá"-nak költött, regényes történetet nevezett. Ma a történetírás szót, mint a mai vagy általában az újabbkori történetírás nevét, a történettudománnyal egyező értelemben használjuk. Az elbeszélés vagy regény, mint a A történelem s vele együtt történedelem szavakkal Döbrentei Gábor lép fel (1842) ; az előbbi jelentsen kisebb fokozatot, az utóbbi pedig nagyobbat, például egy egész nemzet múltját. Ε megkülönböztetés -jelölést és a történedelem szót azonban nem fogadta el a közszokáe. 1*
