Századok – 1941

Értekezések - MADZSAR IMRE: A történetítrás természetéről 1

Ifi MADZSAR IMRE nek egy része mikroszkópjának üveglemezén hever, a magyar köznyelv gyermekláncfűnek nevezi. A természetkutató tehát szinte folytonosan érzékel. De ne feledjük, hogy már maga az érzékelés művelete sem érzékelhető és mégis kétségtelen valóság. Ebből következtette igen helyesen már Aristoteles, hogy érzéki adataink ötfélesége nem merítheti ki az emberi lélek egész tárgyi vonatkozású tartalmát. Ebben legalább is még valami másnak, valami érzékfölöttinek is kell lennie. Hogyan alkothatnánk meg különben az érzékelés és az érzékek fogalmát ? Minden fogalomalkotás meghatározást, elhatárolást, valami mástól megkülönböztetést kíván. De egyszerűbb példákat is idézhetünk. Vájjon a család, a jog vagy a történettudomány vizsgálatát kezdhetjük és kezdjük-e másként, mint hogy nem testi, hanem mintegy névmágiával lelki szemünk elé idézzük őket. Azaz rágondolunk azokra a tartalmakra, amelyek gondolatvilágunkban e szavakhoz tapadnak s puszta érzéki alakjukat jelentésként mintegy körüllebegik. Pedig ami e neveknek és fogalmaknak a tárgyi valóságban megfelel, mások közt rendszerint érzéki vonásokkal is van felruházva. De nincsen-e más, mirajtunk kívül is, ' :,ak érzéki valóság ? S ha van, nem alkothatja-e tudományos megismerő törekvésünk vagy legalább is ráeszmélésünk és lelki átélésünk tárgyát az, ami az érzékek körén túlesik ? A bölcselő és a szellemtudományok művelője is óvakodni fog természetesen a közvélemény egyszerű elfogadásától vagy tekintélyek vak követésétől, de ha egyébként e tekintetben kellő kritikát gyakorol, miért volna okvetlenül szükségtelen és eleve terméketlen számára, ha a piac balfogalmaiban leselkedő veszélytől nem rettegve vizsgálatát azzal a gondolattartalommal kezdi, amely tárgyának elnevezéséhez fűződik vagy jogosan hozzáfűzhető. Még tovább is mehet, ha a morfológus nyelvész szemüvegét teszi föl mindjárt legelső lépéséhez vagyis a külsőnek, a puszta szóalaknak elemzésével indítja meg munkáját . A nyelvész megállapítása szerint a történetírásnak aránylag nem régi keletű, tudtommal először Bessenyei Györgynél (1773) olvasható1

magyar elnevezése két, magá-1 A' Szent Tamás apostol, 60. 1.: ,,a' történet írókat igaz bizonyságul vévén". Szily Kálmán és Csefkó Gyula a következő évből idézik Báróczitól a legelső adatokat. A történet szó eredetileg véletlent jelentett, nem általában casus-t, hanem casus fortuitus-t. A szerencsejátékot Gelei József 1788-ban történet játéknak nevezi (Hallónak boldog estvéje, II. 347. 1.), s még 1833-ban is (Jelenkor II/l. 277. 1.) szükségesnek látják kitenni a történet mellé a „(história)" értelmezést.