Századok – 1941
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Az egynyelvű ország 113
130 MÁLYTJSZ ELEMÉR rok távol maradtak a nemzeti lét e nagy kaptáraitól, ez annyit jelentett, hogy a nemzeti léten is kívül maradtak. Ha a királyok magyarosítani akartak volna, ezt a megyékbe osztással tették volna meg, de mivel tudjuk, hogy épp ellenkezőleg távoltartották a megyéktől a nem-magyarokat, ennek felismerésével mindennemű asszimilációs politikát is tagadásba kell vennünk." Ezzel a kijelentéssel szemben először arra a tényre kell utalnunk, hogy a szebenvidéki szászok az Andreanum szerint a XIII. század elején még megyés ispánok vezetése alatt állottak, sőt megye-szervezetben éltek később is, amidőn egyetlen bíró, a szebeni comes jogköre alá jutottak. A szebeni ispánság ugyanis az „eltűnt vármegyék" egyike, a királybírói intézmény életrehívásáig éppen úgy ispánok vezetik, mint bármelyik más megyét. Mivel a szebeni ispán a XIII. században sem a szászok comese, kétségtelen, hogy az erdélyi németek megtelepülésük alkalmával megyei joghatóság alá jutottak. Hivatkoznunk kell továbbá arra az ismert tényre, hogy a királyi megyei szervezettől az udvarnokok is függetlenek voltak, hiszen ők közvetlenül az udvarispán, a későbbi nádor joghatósága alatt állottak. Vájjon az ő élükre is azért rendelte ki a király egyik udvari tisztviselőjét, hogy autonómiát biztosítson számukra ? Egyébként a tótokra és szlavónokra vetett egyetlen pillantás szintén meggyőzhet, hogy tévesen azonosítja Szekfű a magyarosítást a megyei szervezetbe osztással. A szlávok ugyanis Magyarország északnyugati részében már a királyi megye idején várispánságokba tartoztak, a Dráva-Száva közén nem különben. Később pedig a nemesi megyék életében is részt vettek. Királyaink nyilvánvalóan nem tartották őket távol a megyétől, noha nem-magyarok. Ha helyes volna Szekfű „felismerése", akkor azt kellene következtetnünk, hogy az Árpádok a tótok és sziavonok asszimilálására törekedtek, holott az ország szélén, zárt tömegben élő népelemeknek a magyarrá tevése nyilvánvalóan eszükbe sem jutott. Ebből a tényből azonban korántsem az következik, hogy az asszimiláció sohasem volt az uralkodók célja, hanem az — amit már hangsúlyoztunk, — hogy az önként beköltözők életfeltételeit ők állapították meg, velük a magyarságot erősíteni, nem pedig gyengíteni akarták, az itt talált népelemeket ellenben nem tették földönfutókká. Következik továbbá, hogy Szekfű okoskodása elhibázott. Az asszimilációs törekvésekre vagy azok hiányára ugyanis nem a megyerendszerből kell következtetni, hanem a települési viszonyokból. Azon egyszerű oknál fogva, mert az uralkodók is a széttelepítésben látták az asszimiláció
