Századok – 1941

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: Az egynyelvű ország 113

AZ EGYNYELVŰ ORSZÁG 127 mondja, a nemzetiségek önállóságát egyenesen azzal biztosította a király, hogy ügyeik intézését a nagyhatalmú udvari főméltóságokra bízta, mint a nádorra, akinek védelme alatt pl. a besenyők, kunok, más királyi tisztviselők vezetése alatt meg a többi nem-magyar nép megelégedetten éltek, úgy annyira, hogy csak a XV. században törekedtek itt-ott arra, hogy maguk választhassák főtisztviselőiket. „Korábban bizony — teszi hozzá — kevésre mehetett volna népe védelmében az a besenyő comes, akit saját kebeléből népe választott volna főemberének, kevés tekintélye lett volna a magyar urak közt — a védelem munkáját csak minél hatalmasabb, királyi embernek lehetett elvégeznie." Szekfű előadásával szemben arra az ismert tényre kell utalnunk, hogy az autonómia vagy annak hiánya a magyar és nem-magyar társadalmi csoportok számára egyaránt az igazságszolgáltatás, nem pedig a védelem szempontjából volt fontos. A középkor ugyanis azzal, hogy szívesen alkalmazta a pénzbüntetést, a jószágelkobzást — bizonyos esetekben még a halálra ítélt is megválthatta fejét, — a bírságokat, váltságokat pedig egészben vagy részben a bírónak juttatta, a közösségek egységének megbontására alkalmas eszközt adott az igazságosztó tényezők kezébe. Az elkobzott vagyontárgyak és a bírságok nemcsak gyengítették azt a közösséget, — nemzetséget, falut, várost, — amelyhez a bűnös tartozott s ugyanakkor egy kívülálló embert, a bírót gazdagították : a királyt vagy megbízottját, akire igazságszolgáltató hatalmát átruházta, hanem alkalmat adtak a legbelsőbb ügyekbe való beavatkozásra is. A bíró tetszésétől függött ugyanis, hogy mit tesz a kezére jutott házzal, földdel. Eladományozhatta, mégpedig olyannak is, aki nem tagja a közösségnek, abba, mint jövevény, idegen elem nemj illeszkedik bele, sőt a bírói hatalmat gyakorló tényezők érdekeit védelmezi, szolgálja. A veszedelmet mindegyik közösség kivétel nélkül úgy próbálta elhárítani, hogy igyekezett magának megszerezni, biztosítani az igazságszolgáltatás jogát. Először alsóbb fokon, majd fokozatosan egyre feljebb. A városok kialakulása, a XIII. századi privilégiumaik világosan tanúskodnak erről a törekvésről. A szabad bíróválasztás kiváltságával sikerült megakadályozniok, hogy a bírságok idegen kézre kerüljenek. Ezek tehát a városfalak közt maradnak, hiszen polgárok közül való bíró rója ki őket s mert a bírák évenként váltakoznak, még ha szűk körből kerülnek is ki, a jövedelmekre nemcsak egyetlen család emelhet igényt, hanem a polgárság egész elitje, abban a sorrendben, amint tagjai elnyerik a legfőbb tisztséget. Előnyös