Századok – 1941

Történeti irodalom - Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában. I. k. Ism.: Szabó István 85

ti 2 TÖRTÉNETI IRODALOM ö határozta meg az emigráció törekvését,' s az emigráció politikai­lag — múltjában pedig ez az elem a fontos — Kossuth személyén keresztül jelentkezett mind a magyarság, mind a külvilág számára. A kötetben tárgyalt néhány hónap története azt is világosan kifejezi, hogy a török internáltságból amerikai hadihajóra lépő Kossuthban az angolszász közvélemény nem csupán egy hősi harcban elbukott nép száműzött követét, hanem egyetemes gondolat : a népjog szószólóját várta. Kossuth ezt a szerepet maga is tudatosan viselte, sőt táplálta, ez kezében mégis csak eszköz volt arra, hogy a magyar kérdést a világ előtt népszerű­sítse. Látjuk J. előadása nyomán és a közölt iratokból, hogy már a Földközi-tengeren hajózó Kossuth miként hozta mindjárt lázba a hajó által érintett olasz és francia tengerpart lakosságát, s hogy az amerikai hajót Gibraltárban elhagyó Kossuth néhány hét alatt miként tette Angliában napi kérdéssé az ott addig alig ismert magyar ügyet. A magyar ügy érdekében felállította a be nem avatkozás elvét : idegen államhatalom ne avatkozhassék be az országnak népe által teremtett uralmába. Kossuth ez elv alapján beavatkozást kívánt a demokrata államhatalmak részéről a be nem avatkozás védelmére. Az angliai hetek után ennek az elvnek népszerűsítése s egyben a magyar ügy céljaira anyagi forrás gyűj­tése érdekében rendezte amerikai körútját, végül is arról győződve meg, hogy az amerikai néptől, mely a hazát vesztett száműzött­ben polgárt szeretett volna nyerni, holott Kossuth csak segítséget kérő vendégként kereste fel, bel- és világpolitikai okok miatt szédítő ünnepeltetés után sem tud döntő sikert 1852 júliusában Európába induló hajójára vinni. Kossuth angliai és amerikai tevékenysége a J. által közzétett iratokban és széles alapokra fektetett bevezető előadásában külö­nösen két irányban nyújt a magyar történeti szemlélet számára új és nagy távlatot. Egyrészt az angliai és amerikai belpolitikai viszonyok kimerítő megrajzolása és Kossuth terveinek s működé­sének ezekbe való szerves beágyazása révén. Az emigráció cél­kitűzése és tevékenysége valóban csak az esetben világítható meg kellően, ha látjuk, hogy éppen akkor milyen eszmék hatották át az angol és amerikai politikai életet, milyen pártok álltak egymás­sal szemben s ezek ellentéteiben hol jutott rokonszenvhez s olykor nem is önzetlen alapokon nyugvó támogatáshoz a magyar ügy. •I. elsőrendű forrásanyagra -— szakmunkák mellett az ország­gyűlési iratokra és az egykorú sajtóra — támaszkodva tiszta képet nyújt az egyformán éles küzdelmektől hangos angol és amerikai politikai életről. Az utóbbit Kossuth érkezésekor külö­nösen feszültté tette az észak és dél között robbanáshoz közelgő ellentét, a rabszolgakérdés, eleve súlyos kétségeket és szándék­talan csapdákat állítva a vendég elé, aki az ismeretlen földön a népjogok igéjével s a szabadságvezér ragyogó fénykoszorújával jelent meg. Ilyen körülmények között Kossuth személye mindun­talan belekerült a pártok küzdelmébe, barátai mellett ellenségei is lettek, s az amerikai szenátusba való meghívását is csak hosszas obstrukció után, szavazattöbbséggel határozták el. Bár Kossuth

Next

/
Thumbnails
Contents