Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83
78 ELEKES LA.JOP nem akadályozhatták meg, hogy a dunai törökök, híres villámgyors beütéseik egyikével, vissza ne hozzák. Miután visszahelyez- .... Soliman seregébe tartoték, együtt kellett támadnia a zott Laiotä havaselvi csapatteste török sereggel... is . . . A két előadásra általánosságban csaknem szórói-szóra azt mondhatnók, amit már a bányai csatával kapcsolatban, azzal a különbséggel, hogy most Iorga is egyenletesebbnek látszik, mert kihagytuk azokat a szövegrészeket, amelyek nem a tárgyra vonatkoznak. Az a tendenciája, hogy Erdélyt önállónak, vagy a román fejlődéshez tartozónak éreztesse, itt is szembeszökő. Az adatokkal természetesen most is ellenkezésbe jut, Báthory sohsem önszántából, hanem tisztének megfelelően, királyi utasításra járt el. Giurescunál ilyen durva félremagyarázások nincsenek. A magyarságot azonban ő is háttérbe szorítja, fepelus felléptetését például, helytelenül, István tettének állítja be. Adatszerű bírálatukra térve, összehasonlított szövegük nem egészen egy év eseményeit adja. Aránylag kevés adatot kell tehát említeniük, mégis jelentős eltéréseket látunk. Laiotä uralomrajutását Iorga bojárösszeesküvők, Giurescu pedig István segítségével képzeli el. Az őszi támadással kapcsolatban Iorga előzetes erdélyi-moldvai megbeszélésről szól (Giurescu nem említ ilyet), de mégis azt mondja, hogy István külön támadott, Giurescu viszont ezt párhuzamosként kezeli a magyarok akciójával. Egyik szerint Tepelus és a magyarok verik meg Laiotot október 20-án, a másik szerint István. Az igazsághoz hol egyik, hol másik jár közelebb, de nem találják el, legkevésbbé ott, ahol egyetértenek : hogy t. i. Laiotä tavasszal került uralomra, nyáron a törökhöz állt és télen együtt támadt a törökkel István ellen. Ezt a tévedést az okozza, hogy ebben az időben tudunk egy Basarabról, aki a szultán oldalán harcolt Uzun-Hasszán ellen. Csakhogy ez nem lehetett Laiotä, aki a vasluiui csata után, mint tökéletesen hiteles forrás írja, rajta ütött a törökön. Mindkét szerző idézi Laiotnak egy levelét, amelyben maga mondja, hogy a szultánná] járt. Ez azonban keltezetlen, s mint Costáchescu helyesen vélte, későbbi időre vonatkozik. Nincs tehát olyan adat, amelyből az következnék, hogy Laiotá 1474 tavaszán került uralomra, ezzel szemben bizonyos, hogy a törököt nem ő kísérte el a januári, vasluiui hadjáratra. Ennélfogva mindkét román szerző előadása sarkaiban fordul ki. Az egymásközti eltéréseket viszont annak köszönhetik, hogy nem vetették egybe az összes adatokat, holott erre honfitársuk, Costáchescu nyomán kitűnő alkalmuk lett volna. Ehelyett inkább ragaszkodtak a régebbi, helytelen elgondolásokhoz, amelyek mint láttuk, ismét elemi téren sodorták ellenkezésbe mindkettőjüket nemcsak egymással, hanem a tényekkel is. Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy összehasonlításunk tárgyául szándékosan a román történetírásnak egyik legjobban kidolgozott s mindkét írónak egyaránt kedves korszakát emeltük ki, abban a reményben, hogy itt a legnagyobb adatszerű biztonságot, s a
