Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 55 Tudjuk ugyan, hogy Moldvában az egyes bíróságok, közhivatalok mellett lajstromokat vezettek az ügyekről, s ezekbe beírták a kiadott darabok tartalmát. A vajdai tanács, vagy egyes városok ügyvitelében e lajstromok nyomát a XVI. századig követhetjük, Mavrocordat fejedelem pedig 1741-ben minden hivatal vezetőjét kötelezte arra, hogy az ügyekről kettős jegyzéket vezessen, az egyik példányt hivatala, a másikat a diván számára. E jegyzékek nagyrésze azonban, sajnos, elkallódott. Levéltári rendről az újkor első századaiban nem tudunk. Moldvában az 1769—1774. évi orosz foglalás idején kísérleteztek szervezett levéltár felállításával, de ez csak átmenetileg, a megszállás idején vezetett eredményre. Végre a vajdaságok 1832. évi gyökeres átszervezésekor gondoskodtak a levéltárügyről, s ezt a rendezést egy-két évtized multán végleges eredmény követte, a román Állami Levéltár felállításában. Ennek az új levéltárnak a szervezetéről, anyagáról és munkájáról röviddel a felállítás után tudomást szerzett a magyar irodalom is, Thallóczy Lajosnak már idézett beszámolójából. A levéltár két része, a bukaresti fő- és a jasii allevéltár tisztviselői kara akkor tizenhat személyből állt, s Thallóczy nézete szerint anyagi ellátottsága is kifogástalan volt. Az iratok elhelyezése viszont nem volt megfelelő, Bukarestben, jobb híján, az Izvor nevű kolostorban zsúfolták őket össze. Az iratanyag gerince a vajdai kancellária 1831. évi irattárából, s a kolostori javak összeírására kiküldött bizottságok munkájának anyagából tevődött össze. Ehhez járultak 3. állami osztály (sectiune de stat) címen az újabb közigazgatási iratok. A ; történetírói szempontból akkor legfontosabb anyagot az 1. történeti osztály (sectiune istoricá) tartalmazta, itt őrizték a közjogi jellegű, országos iratokat, az athnamékat, fermánokat, stb. indexelve. A 2. közjavak osztályán (sectiune bunurilör publice) gyűjtötték össze a modern társadalom- és gazdaságtörténet becses forrásául használható, püspöki, kolostori eredetű birtokügyi irattárakat. Ez a szűz forrásanyag hatalmas munka elé állította az akkori román történettudományt. Nagy lendülettel fogtak hozzá rendezéséhez, közléséhez, feldolgozásához, bár már akkor is tudták, hogy ezzel a munkával csak a kezdet kezdetén állanak, hiszen a kolostori és a magánlevéltárak túlnyomó része még teljesen ismeretlen. Ez az állapot részben máig is fennmaradt, egyes nagy családok levéltára hozzáférhetetlen a tudomány számára, amin egyébként nincs mit csodálkoznunk, hiszen egészen a legutóbbi időkig nálunk is sok panasz hallatszott hasonló jelenségek miatt. Fontosabb az, hogy a román levéltárügy máig sem forrott ki. Iratanyaga ugyan csak a középkor legvégén kezdődik — az első oklevelek a XIV. századból valók — sőt újkori része is szegényebb, mint mondjuk Erdély bármely vidékén, ahol az írásbeliség mély, nyugatias gyökereket vert. Erről első pillantásra meggyőződhetünk, ha egybevetjük például Miloia beszámolóját a jelenlegi ú. n. bánsági levéltár anyagáról valamely más, regáti