Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

5(5 ELEKES LAJOS levéltár ismertetésével.1

A román szakfolyóirat, a Revista Arhivelor közlései azonban azt mutatják, hogy a román levél társzer vezet még kisebb anyagával sem tud kifogástalanul megküzdeni. A fejlődés a regionális szervezés felé törekszik, de igen nehézkesen. Oltenia anyagát például részben felszívta Bukarest, az otthon maradt rész pedig, román ismertetője szerint, olyan állapotban volt, ami már rombolásnak is beillik. Nagy társadalmi nyomásra is csak 1934-ben sikerült odáig vinni, hogy ez a tartományi levéltári anyag külön épületet kapjon.2 Ha a benső anyag puszta fenntartása ilyen nehézségekkel jár, akkor megérthetjük, hogy a rendezés és kutatás munkája sem lehet könnyű és zavartalan. Valóban, azt tapasztaljuk, hogy a román írók túlnyomó többsége nem, vagy csak ritkán idéz kiadatlan levéltári anyagot, különösen az ókirályság területéről nem. Szívesebben támaszkodnak a kiadványok, vagy az akadémiai fényképgyüjtés jól ismert anyagára, ami természetes, mert hiszen a kiadatlan anyag feltárása, mint látjuk, otthon nagy nehézségekkel jár. További bonyodalmakra mutat rá a kiváló román tudós, P. Panaitescu, aki az 1938-i zürichi történészértekezletre éppen a román forráskutatás jelenlegi állapotáról nyújtott be egy rövid áttekintést. Szerinte „a kérdés eléggé bonyolult", mert a régi vajdai levéltárak megsemmisültek, az állami levéltár anyaga nem tartalmaz XIV. század előtti anyagot (hozzátesszük : nem is tartalmazhat !), tehát (?) külföldi levéltárakban kell kutatni. De ez is nehéz, mert „la Roumanie a été un carrefour de civilisations et d'influences", tehát egyszerre sokfelé kell figyelni, török, görög, lengyel, orosz és magyar iratanyagról szerezni tájékozást.3 Ebben kétségkívül igaza van, de meg kell jegyeznünk, hogy a XIV. század előtt külföldi kutatással sem lehet komoly román történelmi anyagot feltárni, másrészt, hogy bár tiszteletreméltó, ha a román történettudomány vállalja az utánjárás hatalmas munkáját, de emellett az otthoni anyag rendezését, hozzáférhetővé tételét sem szabad elhanyagolni. Ami mármost a román forráskiadás fejlődését illeti, a levéltárügy történetének fenti áttekintése után tökéletesen érthető, hogy ez nagy nehézségekkel járt, mert az anyag szétszórtsága és rendezetlensége sokáig meggátolta, sőt manapság is érezhetően akadályozza. Részben éppen ezért, a figyelem először a könnyebben hozzáférhető elbeszélő források felé fordult, s már a XIX. század derekán megjelent Kogálniceanunak egészen a legutóbbi évtizedekig használatos hatalmas kiadványa román krónikákról. 1 Miloia : Arhivele Banatului. Revista Arhivelor 1936—37. (Ugyanott található több más ismertetés regionális levéltárak —Oltenia, Bucovina —- helyzetéről.) 2 Dinculescu : Arhivele Statului din Oltenia. Rev. Arh. 1936—• 1937. 3 Panaitescu : L'état des études et des publications des sources en Roumanie. VIIIe Congrès International des Sciences Historiques, Comm. I. (Zurich 1938), 56—57.1. — A figyelmet érdemlő külföldi iratanyagok közt utoljára említi a magyart, bár ez a legtekintélyesebb.