Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

62 ELEKES LA.JOP vertek a társadalom széles rétegeinek gondolkozásában s még nehezebb, ha ezek a nemzeti öntudathoz kapcsolódnak. Ma, a nemzeti eszme teljes virágában, ez majdnem lehetetlen. A legtárgyilagosabb román történész is óvatossá, gyankvóvá, vagy éppen rosszindulatúvá válik, ha magyar tárgyhoz nyúl, mert a magyarok előtt „meghátrálni" ma veszedelmes és kínos dolog volna minden jó román számára. Ne áltassuk magunkat, az ellentétek nem tudományban gyökereznek, hanem, mint a Hunfalvy—Jancsó-féle kritikai irány helyesen érzékelte, politikumban. Ami hajdan tudatos politika volt, az ma már nagyrészt hagyománnyá lett. De akármint van is, megnehezíti a megértés munkáját. Nem tudhatjuk, mit hoz a magyar-román tudományos viszony jövőbeli alakulása s így jóslatok helyett megmaradunk a száraz tények regisztrálásánál. Mint mondottuk, vitázni sem akarunk, ugyanis többre tartjuk az alkotó munkát, amikor valaki jól végzi el azt, amit mások műveiben hibáztatnia kellett volna s közben jegyzetszerűen intézi el a téves véleményeket. A pozitív képnek minden helyreigazgatásnál több értéke van, másrészt a román irodalomból, magyar szemmel, annyi hibát bányászhatnánk ki, hogy két életen keresztül folytathatnók egyszerű ismertetésüket. A fenti szemelvényeket azért közöltük, mert belőlük alapot nyertünk a román történetírás szervi bajainak megismerésére. Ennyivel azonban nem elégedhetünk meg, tudnunk kell azt is, hogy milyen rések vannak a román tudomány épületén, amelyeken az apriorizmusnak, érzelmi beállítottságnak és más hibáknak forrásai ma is dúsan önthetik át tartalmukat a történetírásba. Ehhez pedig a mostani válság előzményeinek, a jelenlegi helyzet szerves gyökereinek, a múltbeli fejlődésnek ismeretén át juthatunk el. Sok román történészt vádoltak már célzatossággal, kritikátlansággal, felületességgel és legfőképen azzal, amire részben a többi hiba is visszavezethető, hogy gyakran adatok nélkül építenek elméleteket. Ezek a kétségkívül súlyos vétségek, mint rövid áttekintésünk során is volt alkalmunk látni, csakugyan megvannak a román történetírásnak legalább egy jelentős részében. Szubjektív indítékoktól eltekintve, mindennek okát a román történettudomány késői kifejlődésében láthatjuk. A román fejlődés az újkor folyamán kiesett a nyugat vérkeringéséből, művelődése majdnem minden vonatkozásban s természetesen tudományos tekintetben is más utakon járt. Nyomát sem találjuk annak a hatalmas forrásgyűjtésnek, mégkevésbbé annak az anyaghalmozásból lassan kritikai módszerekkel, modernné emelkedő történetírásnak, amit a nyugaton, s bár némileg elmaradva és kisszerűbb keretek közt, nálunk magyaroknál is megfigyelhetünk. A román történettudomány, már amit modern, európai értelemben annak nevezhetünk, csak a mult évszázad dereka táján indult, de nem voltak szilárd alapjai. Ez az a súlyos