Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83
48 ELEKES LA.JOP irodalom a Tiszántúl régi népi viszonyairól festett. A doktorjelöltek írásaiban nemcsak saját képességeik, de a hivatalos egyetemi képzés szándékai is megnyilvánulnak. Lupsa esetében is az a figyelemreméltó, hogy ezt az inkább erdélyi érdekű tárgyat a távoli eernáutii egyetem teológiai karán dolgozták fel, ami világosan arra vall, hogy az erdélyi magyarság jelentőségének kisebbítésére irányuló tendenciák általánossá váltak a román tudományosságban . A magyar nemzettest kisebbítésére, fejlődésének idegen forrásokból való levezetésére, jelentőségének csökkentésére irányuló törekvéseknek eléggé megszokott formája az a magyar részről éppen eleget kárhoztatott jelenség, hogy egyes román írók a magyar nemzeti fejlődés bizonyos részeit a román fejlődés tartozékának igyekeznek feltüntetni, a román történeti élettest szerves részeként akarják szemléltetni. Az erdélyi problémáról ezúttal nem szólva, csak arra utalunk, hogy több nyilvánvalóan magyar családot vagy személyt következetesen románként kezelnek. Legfeltűnőbb ezek közül Hunyadi Jánosnak, a XV. századi törökmagyar harcok nagy magyar hősének példája, aki a román irodalomban — nem egyeseknél, hanem általában — román nemzeti hősként szerepel. lorga szerint, aki ezt a nézetet a legszembeszökőbb módon fejtegette, Hunyadi nem a magyarság képviselője volt, hanem a románságé, onnan vette célkitűzéseit, egyéniségének legfontosabb vonásait, s eljárásaiban is román ösztönök vezérelték. Ennélfogva természetesen életművét is románnak kell minősíteni. 0. Popa például a nagy hős belgrádi győzelmét „A román géniusz fényes diadala" címmel könyveli el, ami annyira különös, hogy még a már ismertetett román könyvész, I. Cráciun is félreértéstől tart, és jegyzékében szükségesnek véli zárójelben megmagyarázni, hogy Hunyadiról van szó.1 A Hunyadiakra és különösen a román voltukra vonatkozó nézetekkel más helyen már volt alkalmunk számot vetni.2 De ez az eset csak egy a sok közül. A régebbi iskola tagjainak elég volt bármely bizonytalan, vagy elévült származásrendi utalás, hogy a magyar történet szereplő egyéniségeit románnak nyilvánítsák. Ilyen, korunk üres vérmisztikájára emlékeztető felfogás nyilvánul meg például Iorgánál, aki a XV. század végén élt, tehát családjának a magyar nemességbe olvadása óta már sokadik nemzedéket képviselő Drágffy Bertalant következetesen románnak mondja,3 azon az alapon, hogy ősei vagy másfélszáz évvel előtte valószínűleg a román népből eredtek. Hasonlóan jár el I. Lupas, aki Barcsai erdélyi fejedelem említésekor merően oda 1 O. Popa : Lupta delà Belgrad, 21—22. Iulie 1456. О strälu -citä biruintä a geniului românesc. Тага Bârsei VIII. 1936, 509—21. 1., Cräciun : Bibi. de la Transylv. roum. 296. szám. 2 A Hunyadi-kérdés. Mátyás-emlékkönvv (szerk. Lukinich I.) 1940. 3 Pl. Ist. Rom. IV. 223. 1. : „Románul maramurôçean Bartolomen! sau Birtoc Dragffy . . ."
