Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 49 nem illően is szükségesnek érzi hangsúlyozni, hogy „származásánál fogva román"1

, Oláh Miklóst pedig „román humanistának" minősíti, azzal, hogy apja, István, a Basaraba-vajdák törzséből származott.2

Ezeket az embereket családi kapcsolataik, környezetük hatása, társadalmi beágyazottságuk és személyes életművük egyaránt kétségtelenül a magyarságba forrasztották, ennél fogva éppen úgy magyarnak kell őket tekinteni, mint ahogy joggal tartjuk jó románnak keleti szomszédaink történettudományának sok idegen eredetre valló nevű kiválóságát, így például — hogy csak néhányat említsünk —- Panaitescut, Bráü&mú,, sőt magát Iorgát, vagy közéletüknek egyes kimutathatóan külföldi származású elsőrangú tényezőit, amilyenek a Cantacuzenok, vagy hogy még magasabbra tekintsünk, maga a királyi család. A módszeresen gondolkodó román írók maguk is belátják, hogy valamely bizonytalan genealógiai adat alapján nem lehet eldönteni valakinek a nemzeti hovatartozását. Bezdechi például, Oláh Miklós családjáról és költői műveiről írt figyelemreméltó tanulmányaiban,3

már egy új, mondjuk, kultúrhistóriai szemléletmódnak ad kifejezést, amikor világosan megmondja, hogy nem a származást, hanem a családok életművét kell alapul venni, vagyis azt, hogy életük mennyire forrasztotta őket ahhoz az új közösséghez, amelybe belekerültek. A romantikusok hibáitól azonban éppen magyar vonatkozásban ő sem tud megszabadulni, mert a kiváló humanista költészetéről szóló értekezésben a következőket mondja : „senki meg nem gátolhat bennünket abban, hogy visszaköveteljük azokat a román szellemi erőket, amelyek más népek műveltséganyagát gazdagították", s román humanistának nevezi Oláhot, „mert ereiben román vér folyt". (Ha már a vérnél tartunk, megjegyezzük, hogy Oláh apja, István a Basaraba-családból származott, ez pedig eredetében minden valószínűség szerint kún volt, s idők folyamán többnyire idegenekkel, délszlávokkal, sőt olykor magyarokkal házasodott. Vérük tehát eléggé kevert lehetett, s így Istvánét sem minősíthetjük olyan könnyedén románnak, mint Bezdechi tette. Miklósét még kevésbbé, mert apja Magyarországon házasodott, s felesége, Huszár Borbála semmiképen sem volt román.) A visszakanyarodás a vérmisztikához, mint az imént láttuk, ebben az esetben igen furcsa eredményre vezet, de egyébként is különösen hat éppen annak az írónak a részéről, aki az életműnek s a kultúrkörnyezetnek fontosságát hangsúlyozván, maga vallja, hogy Oláh élete csak az új (magyar) életkeretben érthető meg. Nyilván ő is tudja, hogy az „első román humanista" — amint Oláhot nevezi — egyáltalán nem lett volna humanista, ha apja 1 Anuarul (Cluj) 1930, 47. 1. : ,,. . . principele román de origine Acatiu Barcsai..." 2 I. Lupas : Doi umaniçti români ín sec. al XVI-lea. Acad. Rom. Mem. Sect. 1st. ser. III. torn. VIII. 1928. 3 St. Bezdechi : Familia lui N. Olahus. Anuarul (Cluj) 1930 ; Poeziile lui N. Olahus. Fratilor Alexandra çi Ion Lâpëdatu la împlinirea vârstei de 60 de ani. (Lâpëdatu-emlékkônyv. Bucuresti 1936.) Századok 1940, I—III. 4