Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

44 ELEKES LA.JOP aki a román könyvészetről írott tanulmányában szó szerint megírta, hogy ,,mi románok lekicsinyeljük önmagunkat, ezért gyakran állítjuk ki magunkról azt a szomorú bizonyítványt, hogy elkéstünk az egyetemes művelődés minden útján". A továbbiakban aztán Iorgának és másoknak „titáni" munkásságára hivatkozva akarja bizonyítani, hogy a román fejlődés, történettudományos vonatkozásban, már pótolta azt, amit elmulasztott. Ugyanez a kisebbségi érzés a magyarsággal szemben fokozott élességgel nyilvánul meg és elkeseredett vádaskodással párosul. Cráciun egy másik művében abból indul ki, hogy a magyarok szkeptikus nézeteket hangoztattak a román eredményekkel s általában a román művelődéssel szemben, holott nem volt igazuk s állításaik csak azt a célt szolgálták, hogy kulturális elmaradottság címén annál jobban elnyomhassák a románokat. A továbbiakban buzgón bizonygatja, hogy amióta a románság Erdélyben „visszahelyeződött" jogaiba, művelődése hatalmas lendületet kapott, sőt a magyar fölé emelkedett. Ezt bibliográfiával, a régebbi magyar s a jelenlegi román művek számszerű összehasonlításával igyekszik kimutatni, ami természetesen helytelen. Munkáira magyar részről már megtették a szükséges megjegyzéseket, most csak azt emeljük ki, hogy tárgyszemléletének és sajátságos munkamódszerének benső okát, a kisebbségi érzés támadó formába átlendülő leküzdését aligha lehetett volna tisztábban feltárni, mint ahogy említett műveinek bevezetésében, bár szándéktalanul, ő maga tette.1 A leküzdött kisebbségi érzés, mint Iorgánál és Cráciunnál megfigyeltük, éppen ellenkező végletbe lendül, eredménye kicsinylés, lenézés a magyarsággal szemben. A politikai bizalmatlanság mellett főleg ezzel kapcsolatos az a gyakori panasz, hogy a románok nem ismerik a magyar irodalmat, s eredményeiről akkor sem vesznek tudomást, ha magyar tárgyat dolgoznak fel. Magyar irodalmi utalásokat ritkán találni román könyvekben, akkor is inkább vitázó céllal. Még az új iskolák is, bár fokozottan foglalkoznak a magyar munkákkal, inkább csak az „ellenfél" ellenőrzése kedvéért, mint megértés és okulás szándékával teszik ezt. Nagy általánosságban azonban a magyar eredményekről nem vesznek tudomást. Emiatt olykor kínos esetek fordulnak elő. P. Panaitescu például Mátyás és Nagy István moldvabányai csatájának történetéhez akart adalékokat szolgáltatni, s több lapon át ismertetett néhány egykorú velencei követjelentést, hatalmas felkészültséggel, diadalmasan bebizonyítván, hogy ezek kétségkívül tárgyára vonatkoznak. Az egész fáradságtól megkímélhette volna magát, 1 I. Cráciun: Bibliográfia la români (Bucuresti 1938), bev. : „Dispretul cel avem fatà de noi ínsine ne face sä ne acordäm de multe ori cel mai dezolant certificat de „intärziati" pe toate cärärile culturii universale". — Activitatea stiintificä la Universitatea Regele Ferdinand T. din Cluj ín primul deceniu 1920—1930 (Cluj 1936); Bibliographie de la Translvanie roumaine 1916—1936 (Cluj 1937), v. ö. Századok 1938, 101. 1., 1939, 230.1. ; Budapesti Szemle 1940 ian.