Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 45 ha figyelmesen megnézi, mondjuk, Mátyás király életrajzát, tehát egy olyan magyar művet, amelyet tárgyához okvetlenül ismernie kellene, s amelyben Fraknói kerek egy emberöltővel Panaitescu előtt már teljes természetességgel vonatkoztatta az említett forrásokat a bányai ütöközetre, hiszen másra nem is lehet őket vonatkoztatni.1 A magyar irodalom lekicsinylése, eredményeinek semmibevétele tehát olykor magát a román történetírást kompromittálja. Látják ezt a román tudósok is, és mint említettük, újabban iparkodnak segíteni a bajon. Különösen a kolozsvári egyetem körül egyre többen tömörülnek, akik tudnak magyarul és figyelemmel kísérik az itteni megállapításokat. Szórványosan másutt is megteszik ezt. A román olvasók magatartása azonban rendszerint már eleve elutasító, s ebből elsősorban nekik van káruk. Alig idézhetnénk erre világosabb példát, mint a cernáuti-i egyetem egyik teológiai doktorának, St. Lupsa-nak esetét, aki disszertációjában egy kétségkívül hibás adatot használt fel, jóllehet tudta, hogy a magyar forráskritika, így olyan nevek, mint Pauler és Szentpétery -— mindkettő a tudományos megbízhatóság közismert mintaképe —, hamisnak nyilvánította ezt a csupán késői átiratban, másolatból ismert állítólagos oklevelet, amelyben Kraszna „hercege", Mesta, tizedmentességet kapott Kálmán királytól. Felesleges itt ismételnünk a magyar tudósok helytálló érveit, hiszen Lupsa ismerte őket, de azzal helyezte figyelmen kívül, hogy ezt az oklevelet „hamisnak fogja nyilvánítani minden magyar, aki szereti népét, s Kálmán korában túlságosan réginek véli a román hercegeket Magyarországon". Szeretnők tudni, honnan veszi, hogy voltak ilyen hercegek, s miből gondolja, hogy a magyar történetírás letagadná, ha lettek volna. Sem egyikre, sem másikra nincs Az idézet, amelyet Lupça könyvéből közöltünk, világosan mutatja, hogy román részen is igyekeznek „megérteni" az állandó tudományos ellentéteket, de régi rossz előítélet nyomán, merőben hibás úton. Lupsa a magyar történetírást vádolja politikai célzatossággal, amint ez egy barátságosnak szánt mondatából is kitűnik. Eszerint „nem minden magyar történész tartozik az osztrákmagyar (!) politikai érdekektől irányított Roesler—Hunfalvy-féle iskolához".3 Egyetlen elfogadható okot sem tud arra felhozni, 1 P. P. Panaitescu : Stiri venetiene contemporane asupra bätäliei de la Baia. Revista Istoricá 1922, 47—50.1., v. ö. Fraknói V. : Mátyás király (Budapest 1890), 174. 1. 2 St. Lupsa : Catolicismul si Românii din Ardeal si Ungaria páná la anul 1556 (Cernäuti 1929), 46—47. 1. — Az ő elképzelése szerint a magyar foglalók már románokat találtak Erdélyben és a Tiszavidéken. Ezt és a képzeletbeli román lakosság háttérbeszorítását Torgának százszor megcáfolt „érvei" nyomán vázolja. Adata nincs, csak néhány tévesen románnak minősített helynév. Ezért örvend úgy az állítólagos Kálmán-kori oklevél hercegének, akit habozás nélkül sorakoztat fel bizonytalan elméletének támasztékai közé. 3 Uo. 18. 1.