Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A ROMÁN TÖRTÉNETÍRÁS VÁLSÁGA 35 idegenszerű volt már, hogy a derengő nemzeti öntudat olyan nyersen, feltűnő módon törjön magának utat a történetírásban, mint hajdan a romantika idején és mint Hasdeu és Xenopol könyveiben. Nemcsak tudománytalanságot, hanem — joggal vagy jogtalanul, most mindegy — politikai célzatokat sejtettek ebben. Hunfalvy figyelmét az keltette fel, hogy a román történészek szintézisük alapjává az ú. n. dáciai kontinuitás gondolatát tették. Ezt az elméletet azóta is hevesen vitatják, mert a román nemzeti öntudathoz szinte elválaszthatatlanul hozzáforrott.Tudományos szempontból a kérdés felvetése merőben hibás, hiszen a hiteles forrásokból egyáltalán nem látszik az, hogy a mai románság dáciai népelemek maradéka volna. Az adatok egybevetéséből, mint legutóbb Tamás Lajos mutatta ki meggyőzően,1

az következik, hogy a románság a Dunától délre, a Balkánon alakult ki. Hunfalvy nézete is ez volt, felfogását több nagy tanulmányban kifejtette, s a román történészeket éles bírálatban részesítette.2 Sok helyen máig is helytálló módon mutatott rá módszeres tévedéseikre, sőt anyagi, adatszerű hibáikra, de hatása éppen ott nem volt, ahol akarta, hogy legyen. A románok nem vettek tudomást munkáiról, illetőleg újabban, amikor mégis felfedezték, rosszindulattal vádolták, noha legelkeseredettebb vitáiban is a tudomány magasabb céljaiba vetett szilárd hit, s a vérbeli tudós makacs igazságvágya ösztönözte. Magyar földön annál nagyobb hatása volt, de, sajnos, nem egészen egészséges irányban. Jogos, de kíméletlen bírálataival azt a véleményt ébresztette, hogy a román történetírás gyermekcipőkben jár és politikai célok eszköze, tehát nem érdemes róla tudomást venni. Ez a felfogás egyesekben szinte napjainkig élt, s mondanunk sem kell, hogy káros hatása volt. Hunfalvynak egyik szellemi utóda, Jancsó Benedek már éppen politikai okokból igyekezett felhívni a figyelmet a román történetírás egyes tételeire, amelyekben ő Nagyrománia magyarellenes körvonalait látta kibontakozni, de alig talált meghallgatásra. Arról pedig, hogy a román történetírás az utolsó ötven évben számottevő fejlődésen ment át, az illetékesek nem vettek tudomást. Hunfalvy éles kritikáiban az a felfogás nyilvánult meg, hogy a román történetírás eredményeit nem lehet komolyan venni. Ez a nézet egy időre általánossá vált. A magyar tudomány viszont tisztában volt azzal, hogy az északi Balkán viszonyainak ismeretére, saját problémáinak kerekebb feldolgozása érdekében, szüksége van. Maradt tehát a másik lehetőség : ha az illetékes nem-1 Tamás L. : Rómaiak, románok, oláhok Dacia Traianában (Budapest 1935), franciául : Archívum Europae Centro-Orientalis I—II. 2 Ld. pl. Századok 1879 (az erdélyi oláh incolatus), 1889 (Xenopol ismertetése), nagy posthumus műve : Az oláhok története (Budapest 1894), vagy idegen nyelven : Die Rumänen und ihre Ansprüche (Wien u. Teschen 1883). 3*