Századok – 1940

Történeti irodalom - Schünemann; Konrad: Deutsche Kriegführung im Osten während des Mittelalters. Ism.: Kring Miklós 440

440 ^TÖRTÉNETI IRODALOM 440 Az album anyagán végigtekintve, feltűnik, hogy szerzői nem céljukat elért, lezárt eredménycsoportokról számolnak be. Ellenkezőleg : az eddig végzett kutatás összefoglalója minden esetben a munka további irányát is megjelöli. Hatalmas feladatok várnak az archeológiára és a népiségtörténetre, ha valamennyi lelet, adat részterületenként való feldolgozásával és valamennyi társtudomány segítségülhívásával akarja majd az egyes népek modern szempontú élettörténetét megírni s a társadalom-, gazdaság*, művészet- és irodalomtörténet, nyelvészet, néprajz és demográfia megannyi problémája kidolgozásához ugyancsak szervezett kutatógárdák évtizedes fáradozására lesz majd szükség. Hisszük, hogy az album munkaközössége a szervezés és irányítás rábízott feladatait éppoly kitűnően megoldja majd, ahogyan az eddig eléjekeriilt tudományos anyaggal megküzdött. Maksai Ferenc. Schünemann, Konrad : Deutsche Kriegführung im Osten während des Mittelalters. Deutsches Archiv für Geschichte des Mittelalters II. évf. 1938, 54—84. 1. A középkori német császárság történetének egyik igen sokat vitatott kérdése a birodalom Itáliára néző külpolitikája, amely nagy erőfeszítéseket kívánt, hozott is átmeneti sikereket, végül azonban a német állam katasztrófáját idézte elő. A német történetírók örökletes, soha komolyan felül nem vizsgált Keletszemlélete újra meg újra megállapította a császári külpolitika vonalvezetésének hibás voltát : a birodalom keleti szomszédai, szellemi és anyagi kultúrában mélyen a németség alatt, gyér népességükkel, szervezetlenségükben -—- szerintük — szinte célpontul kínálkoztak a jól szervezett hadseregre támaszkodó, erőteljes, hódító politika számára. A császári külpolitikát ért vád azonban pontosabb vizsgálatra tarthatatlannak bizonyul. Ha csak Nagy Károly 791-i, óriási előkészületekkel járó avar hadjáratára, II. Konrád 1029-i lengyel háborújára, vagy III. Henrik 1042-i és 1043-i, majd 1051-i és 1052-i magyarországi vállalkozásaira gondolunk, meg kell állapítanunk, hogy a frank és német császárság kelet felé nagyon is cselekvő politikát folytatott. A siker azonban elmaradt. Nyilvánvalónak látszik, hogy hibás nem a lanyha politika, hanem a meg nem felelő, talán korszerűtlen hadvezetés volt. Sch. méltán rójja fel a német hadtörténetírásnak, hogy kutatásait nem terjesztette ki a hadban álló felek népi, gazdasági erőtartalékainak, társadalmi rétegeződésének, az ország bevételi forrásainak, települési viszonyainak vizsgálatára. A fegyverek, hadseregszervezet, az erődítési rendszerek ismerete magában még nem magyarázza meg egyes csaták és háborúk sikerét vagy kudarcbafúlását. Sch. kis tanulmányában ennek a felismerésnek szemszögéből igyekszik megvilágítani a császárok keleti (magyar és szláv) hadjáratait. Vizsgálódásaiból az tűnik ki, hogy a sok embert megmozgató, nagy vállalkozások balul ütöttek ki, míg az igénytelen, kislétszámú sereggel kezdett háborúk csaknem mindig