Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

32 ELEKES LA.JOP Nem mondunk újságot azzal, hogy sem magyar, sem román részen nem ismerik és nem méltányolják eléggé a másik fél irodalmát. Évtizedek során, egészen különböző szempontokból, sokan helytelenítették már ezt, főleg magyar oldalon, ahol, úgy látszik, világosabban érzik át a kor követelményeit, az összehasonlításnak, véleménykicserélésnek a közös tárgyakból sugárzó kényszerét. A panaszok azonban ma sem szűntek meg, és bár az utóbbi években örvendetes javulás tapasztalható, — a magyar egyetemekről egymás után több fiatal történész került ki, aki ismeri a román nyelvet és foglalkozik a tárgykörébe vágó román irodalommal, — teljesnek mondható ismeretektől, vagy éppen valami egészséges szellemi kicserélődéssel biztató, megértő állapottól ma is eléggé távol vagyunk. Román oldalon még rosszabb a helyzet, ami annál különösebb, mert minden ilyesminek a román tudomány láthatná nagyobb hasznát. Nem akarunk itt hosszas fejtegetésekbe bocsátkozni arról, hogy miért látjuk fontosnak ezt a kicserélődést, s hogy mit és iniiyen módon vélünk belőle megvalósíthatónak. Annyi mindenesetre nyilvánvaló, hogy amíg román részről is megértést nem mutatnak a kultúresere mélyebb jelentősége iránt, addig egyoldalú közeledéssel kísérletezni nemcsak hiábavaló, hanem éppen káros és nevetséges volna. Rendszeres bibliográfiai és irodalmi cserékről ábrándozni ma még nagyon korai lenne. Nincs is egyébről szó, mint hogy mind a két oldalon akarják a megismerést, tárgyilagosan értékeljék és ne vessék el feltétlen megvetéssel egymásnak tudományos eredményeit. Ügy látszik, egyelőre még ez a szerény kívánság is nehezen valósulhat meg. Mindenki tudja, aki ilyesmivel megpróbálkozott, hogy milyen nehéz néha egy román könyvet, vagy folyóiratot belátható időn belül megszerezni. Ami itthoni intézeteink könyvtárában nincs meg — és elvégre nem is lehet meg minden —, azt legtöbbször csak hónapokig tartó, kínos utánjárással lehet megkapni, ha ugyan egyáltalán lehet. Effajta gyakorlati nehézségek mellett más, még nagyobbakkal is kell számolni. Első és legsúlyosabb ezek közül az, hogy mindkét oldalon, de különösen román részről ma is igen élénk, szinte beteges irtózat tapasztalható a másik fél munkásságától. Félelem, gyanakvás, beléjenevelt lenézés és napi eseményeken kiélezett rosszindulat — sok minden szerepet játszhat abban, hogy talán még mindig, egyik fél sem szívesen veszi kezébe a másiktól eredő írásokat, és ha igen, már eleve hibát keres bennük. Mint mondottuk, ez különösen román részen tapasztalható, s mint látni fogjuk, gyakran egészen egészségtelen megnyilvánulásokra vezet. Az pedig kétségtelen, hogy egymás irodalmát ismernünk kell, mert multunk és jelenünk összefonódott kérdéseit másképen meg nem oldhatjuk. Ha semmi másra nem gondolunk, csak arra, hogy két egymás mellett, sőt nagy területen egymással elkeveredve élő nép szükségszerűen hatott egymásra, akkor is azonnal erre az eredményre kell jutnunk. Ha Erdély népi fejlődését meg akarjuk érteni, hogyan kezdhetnénk hozzá, ha nem ismernők