Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román történetírás válsága 30–83

A román történetírás válsága. A román történészköröket évekig izgalomban tartotta az a konok, késhegyig menő párviadal, amit két kiváló bukaresti szaktekintély, N. Iorga és Const. С. Giurescu vívott. Ez a küzdelem hosszú időn át szokatlan hevességgel folyt, szinte úgy látszott, mintha a küzdőfelek mindegyike egyszer és mindenkorra akarna a másikkal leszámolni. A vita mindjárt kezdetben túlcsapott medrén, többen is hozzászóltak, s rövidesen az volt a helyzet, hogy a román történetírás vezető szellemiségei két szembenálló, ellenséges táborra szakadtak. Az általános összecsapásból lelkileg azok sem maradtak ki, akik a vita tárgyához személyesen nem szóltak hozzá ; a kérdés nem maradt zárt olvasókörű folyóiratok hasábjain, hanem már eleinte széles elterjedtségű sajtószerveket vett igénybe, s rövidesen nemzeti-társadalmi problémává nőtt. Némely vonatkozásában a külföld figyelmét is- felkeltette, már csak azért is, mert a küzdelem egyik vezéralakja, N. Iorga, hatalmas munkássága és közéleti tevékenysége révén nyugaton is tiszteletnek örvendő, közismert egyéniség. Utóbb, úgy látszik, elcsitultak a kavargó szenvedélyek. Nagyrománia mostanában nehéz napokat él, a társadalom figyelmét fenyegető veszélyek kötik le s a fegyverzajban tudvalevőleg hallgatnak a múzsák, még talán Klio és harcias hívei is. Pillanatnyilag tehát béke van a román történetírás arcvonalai közt s a nagy párharc izgatott szemlélői ma inkább a napi híreket olvassák. De ne csaljon meg a látszat, a nyugodt felszín alatt éppen úgy lobog a lefojtott tűz, mint néhány hónappal ezelőtt. Az egész párharc azért volt olyan jelentős, mert szélesebb nemzeti-társadalmi kérdésekhez kapcsolódott s mert mögötte ott lappangott a román történettudományos életnek válsága, számos máig is megoldatlan, bonyolult problémája. Tudták ezt mindazok, akik a heves vitákra külföldön,vagy Romániában felfigyeltek és tudnunk kell nekünk is. Bennünket mindez annyival inkább érdekel, mert ránk, magyarokra nézve, akik a kontinuitás évszázadokig vitatott elméletének páratlan összefogó, nemzetnevelő hatását közvetlen közelből szemlélhettük, legkevésbbé sem lehet közömbös, hogy a románoknál milyen történetírói irány kerekedik felül. Nem érdektelen ez a szűkebben értelmezett történetírás keretein túltekintve sem, a nemzetek lelki megértése, folyó ügyeik egészséges felszámolása tekintetében, hiszen a történetírás, főleg pedig annak közírói vetülete