Századok – 1940

Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 361–404

A ROMÁN FEJLŐDÉS ALAPVETÉSE 379<i3 megtaláljuk ugyan a korai magyar szervezetben, a dvornic, udvarnok képében, de egészen más szerepkörben, alárendelt helyzetben. Az udvarnok munkaköre tudvalevőleg gazdasági volt, s így azt kell hinnünk, hogy a havaselvi vornic kötelessége eleinte a vajdai udvar ellátásában merült ki. Ebben ugyan hasonlít a magyar nádorispán őséhez, példáját azonban mégsem ebben, hanem alacsonyabban kell keresnünk : a vornic működésének kezdetén, a szörényi kicsiny vajdaság korában, a magyar ispánságok udvarnokait mintázta. Az akkori vajdaság helyzetének körülbelül ez felelt meg. Később a vajdaság kibontakozása során a vornic súlya is megnövekedett, szerepköre kibővült, s nagyjából a nádorhoz hasonló utat járt meg, azonos okokból, másrészt bizonyára továbbra is mag3rar, most már valóban udvari hatások alatt. Az udvar többi tisztségei már az állami korban keletkeztek, fokozatosan fejlődtek ki a vajda körül. A legfőbbek, a havaselvi bán, a moldvai várnagyok, a logof át-kancellár, a stolnic, páharnic, vistiernic-kmcstartó stb. már a középkorban megvoltak, nevüket ismételten megtaláljuk a krónikákban és az oklevelekben. Némelyik, például a bán vagy a kamarás, nevében és működésében egyaránt elárulja magyar eredetét, mások magyaros kezdeti jellegük ellenére idővel más irányt vettek, s viszont akadnak olyanok is, amelyek idegen nevük ellenére fejlődésükben magyaros hatásokat mutatnak. Sajnos, ezúttal már helyszűke miatt sem térhetünk ki a tisztségszerkezet osztódására, működésének korszakunk vége felé megvilágosodó formáira, bár ebben a kultúrkörök harcára, s a román élet egyéni kibontakozására nézve egyaránt sok tanulságot lelnénk. Ebben a vonatkozásban Giurescu és Filitti többször idézett tanulmányaira utaljuk az érdeklődőket, addig is, amíg az ő úttörő eredményeiket valami modernebbül megfogott s alaposabb összefoglalás nem helyettesíti. Csak azt emeljük ki, hogy a tisztségszerkezet, bár fejlődése során egyre több közigazgatási, bíráskodási terhet vett le a vajdák válláról, soha sem jutott közjogilag meghatározható, állandó formákig. Némely része az újkorban hivatalszerű alakulásba torkolt, de személyiességét sohasem vesztette el teljesen. — Moldva fejlődése Havaselvéével majdnem mindenben analóg, noha itt a szervezés később s némileg másképen indult , keményebb katonai rendre és kezdettől erősebben centralizált formákra támaszkodott. 1387-ben a moldvai főtisztek : capitaneus, marscalcus, s utánuk néhány közelebbről meg nem jelölt „supremus consiliarius". A század fordulóján azonban élénk kapcsolatok indultak meg a két vajdaság között, s bizonyára ezek követ-