Századok – 1940
Értekezések - ELEKES LAJOS: A román fejlődés alapvetése - 278–313
280 ELEKES LAJOS románság t örténetében ez a kor, a románok első kárpátvidéki szerepléseitől a XVI. század második feléig, a fejlődés lényegi benső adottságait tekintve egy nagy egységet jelent. Nyugodtan nevezhetjük az alapvetés, kialakulás korának, hiszen az élet benső alapjai —- éppen a legfontosabb részek : a népi hasonulás, a megtelepedés, a kezdeti rétegzés, közigazgatási szervezés stb. tekintetében — csak e korszak vége felé rakódtak le, illetőleg ekkor szilárdultak meg. Ezen a nagy koron belül természetesen lehetséges más, kisebb korbeosztás is. Fontos határkövet jelent az államok kibontakozása, mert ez adott a fejlődésnek önálló keretet, lehetőséget a hatások egyéni összegezésére. Maguknak az államoknak életében viszont jelentős fordulat a magyar birodalom összeomlása, sőt már a középkorban is világos különbséget tehetünk XIV. századi fejlődésük emelkedő, és XV. századi, török nyomás alatti formálódásuk hanyatló jellege közt. Ezek az apró részletek a társadalomfejlődés mélyén kevésbbé vehetők észre, másrészt egy ilyen általános áttekintés során nem is érdemelnek különösebb figyelmet. Fontosabb számunkra az a nagy hullámvonal, amit a román fejlődés alapvetésének korában a legfőbb vonás, a kultúrkörök harca tekintetében egységesen figyelhetünk meg, s amelynek a kisebb részletek csak kísérő jelenségei. Mint mondottuk, az egész korszak egyensúlyi időnek tekinthető, azonban az erőtényezők lassan mégis változtak, s ez pontosan visszatükröződik a román fejlődés vonalában. A steppenépek túlsúlyát a XIII—XIV. századi magyar terjeszkedés megszüntette, s ezzel Középeurópa átmenetileg diadalmaskodott a Kelet fölött. A Kárpátok s az Alduna közti terület egy időre a magyar fejlődés vonzásába került, s ez meg- < látszik a románság magasabb szervezésének kezdeti, legfontosabb vonásain. A Balkánt azonban soha nem lehetett teljesen kiszorítani, hatása a XIV. század végétől kezdve egyre erősebben érezhető, s végül, miután a török nyomás teljesen lekötötte a magyarság életerejét, fokozatosan felülkerekedett. A román fejlődés középkorvégi formáin a balkáni vonások már erősebbek, s az újkor elején teljes túlsúlyra jutnak. A fejlődés következő nagy korszaka már egészen a balkáni kultúrkör hatásának jegyében áll. Kutatásainkat az alapvetés korára korlátoztuk, de itt sem ígérhetünk teljességet, már csak azért sem, mert előkészítő munkálatok alig vannak. A közelmúltban beszámoltunk a román történetírás jelenlegi állapotáról,1 s így 1 Századok 1940, 30—83. 1.