Századok – 1940
Tárca - LUKINICH IMRE: Jelentés a Magyar Történelmi Társulat 1939. évi működéséről 250
TÁRCA 251 A Magyar Művelődéstörténetből idáig két hatalmas kötet jelent meg, a III. kötet megjelenése a közeljövőben várható. A megjelent kötetek a legteljesebb mértékben kielégítik a hozzájuk fűzött várakozásokat, mert tartalmilag és alakilag egyaránt kiállották a kritikát. Anyagilag — a mai rendkívüli időket tekintve — nem értük el idáig a kívánt célt, s ennek következtében a tervezett ásatások megkezdése sem időszerű. Reméljük azonban, hogy a nyugodtabb és békésebb idők beálltával ez a kiadvány is eljut oda, ahová szántuk és ennek következtében módunkban lesz beváltani azokat az ígéreteket, melyeket a munka megindításával kapcsolatosan az ásatások tekintetében tettünk. A másik jelentős mozzanat Társulatunk mult évi működésében Széchenyi naplói VI. köteténe к megjelenése. Ezzel egy nagyszabású vállalkozás ért véget. Amikor ugyanis Viszota Oyula tagtársunk ezelőtt közel két évtizede hozzáfogott Széchenyi naplónak a modern forráskiadás elveihez alkalmazkodó sajtó alá rendezéséhez és közzétételéhez, tisztában voltunk azzal, hogy olyan nagy tudományos vállalkozásról van szó, amely hosszú évekre leköti majd az arra vállalkozó szaktudós idejét és munkaerejét. S hogy most mégis megérhettük a naplók megjelenését, azt elsősorban néhai elnökünk gondoskodásának köszönhetjük, aki Viszota Gyula számára annak idején lehetővé tette, hogy idejét és munkabírását éveken át kizárólag ennek a feladatnak szentelje. Köszönhetjük továbbá Hegedűs Lóránt tiszteleti tagtársunknak, aki a kiadvány anyagi előfeltételeit megteremtette. Tudományos kiadványainknak túlnyomó része befejezetlen. A Történelmi Társulat és az Akadémia az idők folyamán számos tudományos sorozatot indított meg, de ezek közül kevés jutott el a befejezésig. A Széchenyi-naplósorozat azonban egyike azoknak az ujjainkon megszámolható vállalkozásoknak, amelyek tervszerűen előrehaladva elértek a befejezéshez. Ebből az alkalomból idézzük magunk elé néhai nagy elnökünk áldozatkész és mindenre gondoló alakját, másrészt fejezzük ki e helyt is legteljesebb elismerésünket Viszota Gyulának azért a nagy és gondos munkáért, amelyet a naplók kiadása körül hosszú éveken át kifejtett és fejezzük ki legőszintébb köszönetünket Hegedűs Lóránt t. tagtársunknak is, aki lehetővé tette a kiadvány megjelenését. S itt lehetetlen arra nem gondolnunk, hogy mielőbb meg kellene kezdenünk Széchenyi leveleinek kritikai kiadását is. Az előmunkálatok megvannak, az anyag túlnyomó része össze van gyűjtve, hozzáértő szakemberek is állanak rendelkezésre, s ennek következtében csupán a kiadási költségen múlik a szintén több kötetre tervezett és történeti szempontból is forrásértékű sorozat megjelentetése. Bízzunk abban, hogy a nyugodtabb és békésebb idők clkövetkeztével elnökünk megtalálja majd a kiadási költségek fedezésének módját. Társulatunk tevékenységét nemcsak a 33 ív terjedelemben megjelent Századok bizonyítja, mely gondos szerkesztésben több kitűnő tanulmányt, számos bírálatot és ismertetést tartalmazott, sőt egy régen érzett szükség kielégítése végett pótfüzetében hasz-