Századok – 1940

Történeti irodalom - Deér József: Pogány magyarság – keresztény magyarság. Ism.: Sinkovics István 217

218 TÖRTÉNETI IRODALOM 218 halász-vadász életmóddal. Ugyancsak áthidalhatatlan törés a kereszténység felvétele a pogány világ, Kelet pusztái felé. i). megvilágításában eltűnnek a szakadékok, s a magyar nép nagyobb megrázkódtatások nélkül ér el a középkori keresztény életformába. A kiindulás : a steppék örökmozgó világa, az ide-oda hullámzó népek egységbe alakulása egy-egy vaskezű nomád fejedelem parancsszavára, majd ismét szétszóródása, a puszták elkülönülő műveltsége, élete — talán az egész könyv legszebb fejezete. (A steppe kultúrája.) A magyarság megjelenése pedig ebben a sajátos környezetben és bekapcsolódása a nomád népek mozgásába — természetes átmenet. Az ugor ősmagyarság ugyanis nem a XVI.—XVIII. századi vogulok, osztjákok visszafejlődött, alacsony szintjén állott. Már azelőtt, hogy a pusztai törökfajú népek magával ragadó-magához alakító sodrába került, állattenyésztő, nemzetségek vérségi egységébe igazodó, alapvonásaiban a steppei nomádokét megközelítő életet 61. Aránylag könnyen tud tehát beilleszkedni bolgár-török népek birodalmaiba, törzsei közé. De nem jelent a magyar fejlődésben teljes szakadékot a pogány-keresztény életforma határa sem. A keresztény magyar király hatalmán a nyugati köntös mögött élesebben-halványabban keleties nomád vonások ismerhetők fel. A magyar középkor megteremtője, Szent István pedig nem rombolás, nem a mult eltékozlása és Nyugat színtelen átvétele, hanem a pogány magyar műveltség és az antik-keresztény életfelfogás egybeforradása. „Ha nem a keresztény királyok során haladunk visszafelé az ő koráig, hanem a pogány előzmények hátteréből nézzük grandiózus alakját, akkor úgy fog előttünk állni, mint nagy népszervező, mint új átrétegző, aki népének fennmaradását éppen ezáltal biztosította." Az alapvonások kirajzolása után D. munkája egy-egy találó képben különféle oldalakról világítja meg a középkori magyarságot. A magyar alkotmányt, amely nem az „őshazában" született, mint a régi jogtörténet hirdette, nem is idegen átvétel, hanem „gyökerei a korai magyar kereszténység világnézeti talajába nyúlnak vissza." A középkori Hungaria népi összetételét, a Keletről és Nyugatról jött kisebbségek beilleszkedését az államalkotó magyarság által megszabott és a népi egyéniségeket nem érintő keretekbe. A nyelv különbözősége a társadalom egyes szintjéül nem von határt az emberek közé, csak kifelé érezhető az elzárkózás, azokkal szemben, akik nem „a szent korona uralma alatt élnek". A különféle rétegeket át- meg átjáró társadalmi mozgás válogatás nélkül emelt nem magyar anyanyelvűeket is politikai, gazdasági és társadalmi hatalomra, a nagybirtokos osztályba. Végül bemutatja, hogyan alakul ki a társadalom fokozatos előtérbenyomulásával a magyar népben az összetartozás tudata — a nomád korban az uralkodócsaládhoz fűző kapcsolat jelentette az egybefogó erőt —, hogyan telnek meg új tartalommal a „haza", „nemzet" fogalmak. Minden idegengyűlölete mellett hogyan ébred rá a magyarság a török veszedelem árnyékában, hogy küldetése van : a keresztény Európa védelme.