Századok – 1940

Történeti irodalom - Pukánszky Béla - 213

TÖRTÉNETI IRODALOM 213 Miigelni másik művét, csonka latin rímes krónikáját (Chronicon rhythrnicum) Domanovszky Sándor közli és vezeti be, aki említett Mügelni-tanulmányában már tisztázta az idevágó kérdéseket. A verses krónikát kétségkívül a német prózai után s ennek alapján írta meg Mügelni, de felhasználta a latin eredeti krónikát is. Nem maradhatott ki az árpádkori források közül a Szepesszombati krónika sem. Kis terjedelmű ugyan és 1330-ig csak a Bécsi Képes Krónika kivonata, de forrásával szemben kitűnik kronológiájának pontosságával és számos új adatával, amelyeknek legnagyobb része a Szepességre vonatkozik. Kiadta és bevezette Pukánszky Béla. A Lengyel-magyar krónika, ,,a középkori történetírás ez egyik legsajátosabb alkotása" (Hóman) — mint kiadója, Deér József megállapítja — valójában értéktelen, zavaros kompiláció ; tulajdonkép csupán forráskritikai szempontból van jelentősége, de épp ezért nem hiányozhat az árpádkori elbeszélő források közül. Nem tudjuk, ki írta s mikor, de valószínűleg a XII. század végén vagy elején keletkezett ; Hartvikon kívül más forrását nem ismerjük, azonban kétségtelen, hogy használta a Gestát, illetve ennek egy összekuszált kivonatát. Érdekesen magyarázza meg Deér az író hibáit, ferdítéseit és önkényes elbeszéléseit : mindezek arra a törekvésére vezetendők vissza, hogy a két királyi ház szoros kapcsolatát a legrégibb időktől kezdve kimutassa, — tehát a ,,familiaritas"-nak általa feltárt és megvilágított eszméje révén jut el Deér az író és munkája közelebbi megismeréséhez és megértéséhez. Krónikáink utolsó csoportj âi SiZ 9JZ öt XVI. századi kézirat (A Knauz-féle krónika és a vele kapcsolatos krónikák), amelyek egy rövid magyar krónika-kivonatnak négyféle, többé-kevésbbé egymástól eltérő, de kétségtelenül a Budai krónikát szem előtt tartó, közös mintára visszamenő változatát tartották fenn. E kéziratok, mint Bartoniek Emma, a krónikák kiadója megállapítja, hiteles helyek kancelláriája számára készülhettek. A legfontosabb köztük a Knauz-féle krónika a benne található interpolációk miatt s mert használta a somogyvári krónikát. Ezért azután a kiadó ennek a szövegét adja, de párhuzamosan közli az eredetihez legközelebb álló párisi kézirat szövegét is, feltüntetve a XIV. századi szerkesztésből átvett részeket. A kötet második része a legendákat mutatja be. A legrégibb, a XI. század második felében, 1074 előtt írott legendánkat, Szent Zoerárd és Benedek legendáját, Madzsar Imre közU a brüsszeli kézirat alapján, mindenütt feltüntetve a Müncheni kódex és az első kiadás változatait, bevezetésében pedig a külföldi irodalom eredményeit is figyelembe véve mond el mindent, amit a legendáról és szerzőjéről tudhatunk. Időrendben Szent István legendái következnek. Bartoniek Emma gondozásában olvashatjuk ezeket, aki bevezetésében alaposan megvilágítja az egyes legendákkal kapcsolatban felvetődő összes kérdéseket és beható vizsgálat alá véve a kéziratokat, megállapítja leszármazásuk rendjét és összefüggésüket. A két legenda