Századok – 1940

Történeti irodalom - Madzsar Imre - 214

214 TÖRTÉNETI IRODALOM 214 szövegét a nemrég előkerült kézirat alapján adja, Hartvik életiratát pedig a reuni kódex nyomán.1 Ugyancsak Bartoniek Emma közli Szent Imre legendáját is, mégpedig a legrégibb, a XIII. századi reuni kézirat alapján. Bevezetéséből kiemeljük azt az értékes megfigyelését, hogy itt jelentkezik először irodalmunkban társadalmi és gazdasági kérdéseknek a keresztény erkölcshöz igazodó szemlélete, s így a legenda nagyon becses adatokkal szolgál a korszellem megismeréséhez. Jól kiegészíti ez a megállapítása Madzsar Imre becses Szent Imre-tanulmányának eredményeit, aki a legenda más természetű korjellemző tendenciájára mutatott rá (Századok 1931). A két Szent Gellért-legendát Madzsar Imre adta ki, aki sokat foglalkozott velük s alapos ismerője a hozzájuk fűződő sok zavaros és így nehéz kérdésnek. A bevezetésben világosan foglalja össze, hogy mit fogadhatunk el a legnagyobb valószínűséggel a két legenda korára, szerzőjére s egymáshoz való viszonyukra vonatkozólag. Hangsúlyozza, hogy a XII. század első felében keletkezett Kis legenda az értékesebb, — a Nagy legenda írásmüvész szerzője csak az ebben és egyéb forrásokban talált adatokat ékesítette fel különböző mesékkel. A XIII. században készülhetett, majd a XIV. vége felé bővítették.2 Szent Lászlónak két legendáját ismerjük ; ezek nem sokkal a szenttéavatása után készültek s egy ma már nem ismert közös kéziratra mennek vissza, amelyet a Nagy legenda őrzött meg teljesebben. Bartoniek Emma bevezetése kiterjed a két legendával kapcsolatos minden kérdésre ; belőle a szerzőnek csak arra a nagyon értékes megállapítására hívjuk fel a figyelmet, hogy e legenda igen fontos terméke a misztikus irodalomnak, s hogy jogtörténelmi szempontból is rendkívül becses emlékünk, mert Szent László uralkodásával kapcsolatban kifejti az idoneitás elvének jelentőségét s kiemeli, mennyire magán viselte a szent király a „keresztény király" uralkodói erényeit, jellemvonásait. A gyűjtemény harmadik csoportját alkotó elbeszélő források sorát Ricardus barát jelentése nyitja meg, a De facto Ungariae Magnae. Mint kiadója, Deér József, bevezetésében hangsúlyozza, csupán azért vétetett fel ide, mert értékes adalékkal szolgál annak a fontos kérdésnek a megvilágításához, hogy miképen függnek össze középkori elbeszélő forrásaink. Az a Gesta, amelyre a jelentés hivatkozik, mint Deér kimutatja, nem Anonymus munkája volt — mint általában hitték —, s így ez is azt bizonyítja, hogy volt egy magyar történelmi munka, amely nem függött Anonymus Gestájától, sőt ennél korábban készült. A következő két elbeszélés a tatárjárásra vonatkozó forrás : Rogerius kis könyve, a Carmen miserabile és a verses Planctus 1 A 380.1. 4. jz.-ből törlendő a Pilgrim név, mert félreértést okoz. 2 A Kis legenda elsősége mellett foglalt állást legutóbb C. A. Macartney is, akinek tanulmánya azonban (Studies on the earliest Hungarian historical sources. 1. The Lives of St. Gerard. Arch. Eur. Centro-Or. IV. 1938, 456—490. 1.) e kötettel egyidőben jelent meg, s így M. nem ismerhette.