Századok – 1940

Értekezések - BÓNIS GYÖRGY: Az angol alkotmánytörténetírás tegnap és ma 181–211

200 BÓNIS GYÖRGY leginkább ez az irány írta meg az angol alkotmánytörténet lapjait, élükön a legnagyobbal, William Stubbs-szel. Ezen nincs mit csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy a politikai történet volt a mi stúdiumunknak is a szülőanyja. A későbbi irányok már csak hagyománybontók, s nem léphetnek fel azzal a magától értetődő jogosultsággal, mint a történeti iskola. M jellemzi a köztörténeti irány íróit? Mindenekelőtt tárgy -választásuk. Mennyi időbe telt, míg a politikai történet helyet adott a művelődéstörténetnek, majd a szellemtörténetnek ! Milyen sokára jutott le a historikus a királyi palotából a nép kunyhójáig ! Ez a folyamat játszódott le az alkotmánytörténetben is, s nem ment itt sem gyorsabban. A régi mesterek számára a nemzeti történet természetes fókusza a király, a király tanácsa, vagy a nemzet nagyjainak és képviselőinek felséges gyülekezete, a parlament. Forrásaik is először az angol királyok szabadságlevelei, az ő személyes, majd parlamentjükben hozott törvényeik, krónikásaik elbeszélései. Csak sokára kezdték meglátni, hogy a megyeszéken kell a parlament erejének forrását keresni, hogy a lovagok és polgárok megerősödése nélkül nem lett volna hatalmas a középkorvégi király, és hogy az egyes emberek köznapi vitáiból alakultak ki sokszor döntő fontosságú alkotmányos elvek. De ne vigyük a hasonlatot tovább, mint lehetséges : ha nem is esett ki egy Stubbs látóköréből a vidék és az egyszerű ember, tárgyalása súlypontját mégis a központba helyezte. Itt zajlottak le a nagy harcok király és parlament, király és bárók között ; az, hogy ezeket hosszú erőgyűjtés és felkészülés előzte meg, egyelőre háttérbe szorult. A történeti irány tárgyválasztása tehát központias, s ennélfogva bizonyos mértékig külsőséges is. De még jobban jellemzi ezt az irányt az így felfogott tárgyáért való lelkesedés. Ezt az érzést a XVII—XVIII. századtól kapta örökségül. III. György a legtökéletesebb emberi alkotásnak nevezte hazája alkotmányát. Bürke úgy vélte, hogy ezt akkor is tisztelni kell, ha nem értjük meg, mint Vergilius és Livius műveit tiszteljük (1791). Haliam nem talált országot, amelyben a politikai intézmények jótéteményeit annyi ember élvezné, s nem talált népet, amely a jólét, rend és a szabadság össze nem illő elemeit oly jól megegyeztette volna. S ezt a tökéletességet nem a sziget földjének vagy fekvésének, hanem törvényei szellemének tulajdonította (1818).1 Ez a nyilatkozat elárulja nekünk, hogy a lelkesedés a szabadság nagy eszményének megvalósításáért illette meg az angol alkotmányt. Nem szól ez ellen, hogy a régi mesterek között voltak szélső szabadelvűek, mint Haliam és konzervatív klérikusok, mint Stubbs ; whig és tory egyaránt demokraták voltak és egyikük sem érezte volna jól magát más alkotmányos rendszerben. De ha rajongtak a szabadságért, éppen úgy hevültek a nemzeti jellegért is az angol alkotmányban, akár teutonnak, akár normannak tartották is ennek gyökereit. 1 Id. Dicey i. m. 1—3. 1.