Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 175 perspektívába állította és az őt követő, vagy vele szembehelyezkedő részletkutatás a speciális esetekből adódó tanulságokat mindinkább kidomborította. A haladás itt kettős : míg egyrészről világos, hogy nagy világtörténelmi korszakok közt nem szabad külsőleges bevágásokkal megakadályozni a históriai fejlődés nyomonkövetését, úgy másrészt ugyanolyan visszaesés volna ezen organikus szemlélettől a régi mechanikus felfogás felé, ha az antik kultúrvilág és a helyébe lépő új népek szerves érintkezéseit valamelyik nyugati román nép kialakulásának szemüvegén át mindenütt egyformának és mindenütt egyaránt a mai napig hatónak tennénk fel. Pedig ez az egykaptafárahúzás éppen Dáciára nézve dúsan virágzik, nem tekintve azt, amit p. o. H. v. Voltelini1 fejtett ki arról, hogy a népvándorlásnak mily különféle következményei voltak a romanizált néprétegek továbbélését illetőleg. Pedig még nála is erősebben kell hangsúlyoznunk az egyes országok sorsa közötti különbséget : aszerint, hogy valamely római tartomány a népek romboló hadainak országútjára esett-e, vagy pedig fordítva, jórészt elkerülték ezek az illető vidéket, azután pedig, hogy csak egy-két horda, vagy fordítva a néphullámok özöne söpört-e valahol végig, meg hogy mily erős volt a rómaiság egyik vagy másik területen, hogy a földrajzi környezet hogy hatott a védekező őslakók és támadó jövevények viszonyára stb. Nem szabad tehát helytelenül általánosítanunk e kérdésben, hanem éppen ellenkezőleg, minden más esettől függetlenül kell azokat a sajátos és sehol máshol sem érvényesült körülményeket és erőket mérlegelnünk, amelyek Erdélyben az ókor és középkor mesgyéjén felmerültek és hatottak. Aki Dácia elveszését a III. században az V—VII. század nyugati eseményeivel fogja egy kalap alá, amelyek az ottani germán-román királyságok kialakulásához vezettek, két olyan korszak viszonyait keveri össze egymással, melyek között alapvető különbség van. Mert míg Kr. u. 400 óta, tehát a hún roham által megindított germán foglalások korszakában nincs többé a Nyugaton olyan római ország, melyben az új hódítók fel ne bukkantak volna s így a romanizált lakosság nem menekülhet el, hanem legtöbbnyire hazája földjén pusztul el, vagy olvad lassanként össze az új uralkodóréteggel, — addig a III. század derekán csak az impérium előretolt hídfőállása vész el Erdélyben, a dunai limes azonban még csonkítatlanul áll. Ha a dunai tartományokban meg 1 Mitteilungen des Vereins für Geschichte der Stadt Wien 1. 1920, 10. s köv. 1.