Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

176 ALFÖLDI ANDRÁS is rendült ekkor néhány évtizedre a civilizált élet folyása, a birodalom roppant testében még minden belviszály, pénzügyi csőd, barbár dúlás és pestis ellenére sem állott meg a vérkeringés. Talán nem is annyira a közöttük eltelt két évszázad választja el e kort a népvándorlás felülkerekedésétől, mint az a néhány súlyos évtized, mely Nagy Theodosius óta telt el s amelynek folyamán a történelemben példátlan gyorsasággal roppan össze a római világ.1 Dácia feladásakor tehát, amikor inkább még a gyengébb barbár törzsek is arra vágynak, hogy megszabaduljanak bizonytalan és veszélyes életsoruktól és a limes védelme alatt húzódhassanak meg Róma kegyéből, vájjon miért választották volna Dácia romanizált elemei az ottmaradást? Kétségtelen ugyan, hogy a könyörtelen adóprés és a kényszerintézmények kiépülése már Aurelianus idején is erősen sújtotta a birodalom lakosait, de e bajok még nem tehették számukra kívánatossá, hogy e miatt kegyetlen és nyers népek között töltsék napjaikat a határon kívül. Hiszen a polgárságban az elnyomással együtt a katonáskodástól és minden veszedelemtől való irtózás is nőtt, mígnem ezen elfajzott gyávaság (a dunai provinciák nagyszerű emberanyagának felmorzsolódása után) a germánok kezére nem játssza a hadsereget. Viszont Illyricum katonafiai a kétszázas években fényes rangokat és méltóságokat érhettek el, őket tömte aranyával az állam, ami nem csoda : a birodalom legáldozatkészebb és konstruktívabb gondolkodású rétege ez. Dácia kiürítése tehát nem tartozik azon esetek közé, mint a koraközépkor elfásult és elfajzott romanizált tömegeinek a kettészakadt világállam katonai csődje után történt rabságbahajtása. Ismételjük, hogy ez egész más : egy éppen magához térő nagyhatalom öntudatos és rendszeres visszavonulása arról az állandóan veszélyeztetett területről, melyet — a fent vázolt okokból — nem akart tovább megtartani. Természetesen az emberi jogoktól megfosztott legalsó társadalmi rétegek söpredéke itt is versenyt rabolhatott a barbárokkal, mint Gregorios Thaumaturgos panaszolja a kisázsiai germán inváziókról, vagy ahogy száz év múlva fosztogattak azok a hostes Pannonii, akiknek gaztetteiről Hieronymus egy feljajdulása által értesülünk. Úgy, amint valamivel később Galliában a nyomor és az adóprés megszülte a bacauda 1 V. ö. J. B. Bury : History of the Later Roman Empire I. (1923), 136. s köv. 1.; E. Stein : Geschichte des spätrömisehen Reiches I. (1928), 472. 1.