Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

172 ALFÖLDI ANDRÁS Zenobia ugyanis lehetetlenné tette Itália gabonaellátását Róma nagy éléstárának, Egyiptomnak elfoglalása által és ezért Aurelianus pillanatig sem halaszthatta el Palmyra hatalmának letörését. Márpedig a dunai katonaság nélkül keletre hadat vezetni nem lehetett, — aminthogy tudjuk is, hogy Zenobia hadait Moesia, Pannónia, Noricum és Raetia kikülönített csapatai és a dalmata lovasság győzték le. A kimerült és a barbár betörésektől állandóan fenyegetett Illyricumból viszont nem lehetett másképp elvonni ily nagy erőket, csak ha a dunai front nagy hídfőállásának feladásával alaposan megrövidítették a határmenti védvonalat. Ezért a császár a gótokon aratott nagy erdélyi győzelmei után azonnal hozzálátott ahhoz, hogy a helyőrségek maradványait és az egész polgári lakosságot áttelepítse a hadsereg védelme alatt Moesia és Thracia földjére, amelyekből kiszakított egy nagy földsávot, Parti és Belső-Dáciának nevezve el ennek két részét. Ide helyezte át a két dáciai légiót is és Serdica-ban, a mai Szófia helyén pénzverdét nyittatott az új provinciális szervezet alátámasztására. A régi keretek felújítása a jobbpartra vándorolt dáciai rómaiság számára világosan megmutatja, hogy mily nagyarányú és mily alaposan előkészített akció volt az, amellyel Aurelianus a dáciai romanizmust a maga egészében átültette a Balkánra. Ilyen eset nem is fordult elő az egész császárkorban még egyszer, hogy t. i. egy uralkodó önkéntes elhatározásából kifolyólag tépte ki egy területen a romanizmus gyökereit és plántálta át máshová azokat. Róma Erdélyben maga szüntette meg tudatosan a romanizmus életfeltételeit és így csak magától értetődik, hogy ennek minden életjele eltűnt innen. A békés jólét már a markomann-szarmata háborúban eltűnt innen, a III. század rendkívül számos és súlyos barbár támadása következtében pedig a polgári élet fokozatosan tönkre megy itt.1 A módosabb elemek délreszivárgása már ekkor megkezdődhetett és állandóan fokozódhatott. Az egyszerűbb emberek is menekültek, ha tudtak, mint Galerius anyja, aki infestantibus Carpis hagyta ott szülőföldjét. De a romanizmus létalapja akkor rendült itt meg igazán, amikor a csapatokat Philippus óta elkezdik apasztani, majd amikor Gallienus jelentős részüket elviszi. Arról pedig, hogy Aurelianus hogyan járt el a kiürítés alkalmával, egészen hű képet adnak a IV. század közepén keletkezett és számunkra elveszett biografikus császártörténet alapján a források. Provin-1 Szükségesnek látszott a következőkben megismételni „A gót mozgalom" c. dolgozat néhány kisebb részét.