Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 145 a kutatás —, hogy a jazigokat borzasztó dúlásaikért gyökerestől kiirtsa és ennek kivitelében csak közbejött váratlan események akadályozták meg. Hogy tényleg irgalom-kegyelem nélkül ment a küzdelem, az is elénk tárja, hogy az eufemisztikus udvari elgondolásokat tükröző Marcus-oszlop domborművein barbár asszonyok leöletését is ábrázolják (Die Marcus-Säule auf der Piazza Colonna in Rom, 1896, 106 A—В tábla). Aminthogy Commodusnak is szemére hányja egy római államférfi (Dio 72, 2, 2), hogy az ugyané háborúk során megtizedelt markomannokat nem irtotta ki egészen. Marcus eljárása más szempontból is fontos. Amikor ugyanis e császár a jazigok földjéről ki akarta gyomlálni azokat, akik ezt addig benépesítették, egyúttal be is szándékozta kebelezni a birodalomba, mint Traianus Erdélyt ; kétségtelenül arra gondolt, hogy az új Sarmatia provinciát ő is új gyarmatosokkal népesíti majd be, mint Dáciát annak meghódítója.1 A dák őslakosság felmorzsolódásának útját-módját is követhetjük nagyjában. Azt, hogy a nagy ütközetek és a végsőkig való ellenállás rengeteg dák életébe kerültek, világossá teszik töredékes forrásaink is. A Traianus-oszlopán többszörösen ábrázolt tömeg-öngyilkosságok főleg a vezető réteg teljes elpusztulásának egyik módozatát illusztrálják. A kontinuitás védői ezzel szemben ugyan azt képzelik, hogy a dák köznép hegyeibe visszavonulva túlélte az előkelők katasztrófáját. Azonban a hegyeken éppen az arisztokrácia sasfészkei voltak (ezeké az őpr| evieieixicrfieva) s az ellenállás ezen természetes támpontjait különben is gondosan átfésülték a hadjáratok lezárásakor — a nyugalom helyreállításának egyik feltétele ez volt —, amint a Traianusoszlop képei bőven szemléltetik. Ugyanezen okokból nem engedhették meg, hogy a régi lakosság maradványai ide felhúzódjanak. Különben is csak a primitív középkori viszonyok között élhettek esetleg embercsoportok hegyi tájak magányában úgy, hogy az állam nem tudta rájuk tenni a kezét ; a világbirodalom nagyszerű közigazgatása és rendészete kizárta az ilyesmit. Az a nemrég megfejtett pannóniai felirat (Arch. Ért. 1939, 113. 1.), mely egy tab(ularius) c(ivitatis) Er(aviscorum)-ot említ, világossá 1 Részletesen szóltam Marcus terveiről Budapest története készülő I. kötetében. Nem az utolsó helyet foglalja el érveink közt az az igen hivatalos felirat, amely a Kapitoliumon állott Rómában, dicsőítve Martfüst, quod omnes omnium ante se maximorum imperatorum glorias supergressus, bellicosissimis gentibus deletis aut subactis : tehát, mert kiirtott ily népeket ! Századok 19«, IV-VI. 10