Századok – 1940
Értekezések - MACARTNEY; CARLILE Aylmer: „Pascua Romanorum” 1–11
„PASCTJA ROMANORUM" 3 Első pillantásra úgy látszik, mintha ez rácáfolna előző érvelésünkre. Widukind ugyanis itt egyrészt azonosítja a magyarokat a liánokkal, másrészt pedig a magyar nemzeti hagyományt is felhasználja. Helyes megvilágításban szemlélve azonban ez a részlet nemcsak nem semmisíti meg, hanem éppen erősíti megállapításainkat. Az idézett részletek után Widukind így folytatja : „Victi autem a Carolo Magno . . . prohibiti sunt a consueta gentium depopulatione . . . imperante autem Arnolpho déstructura est opus." Ezekben a mondatokban előbb az avarokról, majd a magyarokról van szó. Bár tehát Widukind bizonyos vonatkozásban azonosítja a magyarokat a húnokkal, ezt nem olyan értelemben teszi, mint a mai történész tenné. A húnokra hivatkozva arról beszél, amit a magyarok őstörténetének képzel, holott az tulajdonképen a Iránok és az avarok története volt. Viszont elbeszélésének abba a részébe, melynek a hűn korszakkal kellene foglalkoznia, a magyar történetből sző bele elemeket. Ebből a .szempontból most lényegtelen, hogy nála a húnok a magyarok őseiként szerepelnek. Ez a megkülönböztetés nemcsak formális, hanem lényeges is. Ha ugyanis a IX—X. vagy még inkább a XI—XII. századi forrásokat vizsgáljuk, nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor már valamennyi nyugati író képzetei reménytelenül összezavarodtak azokról a népekről, melyek az előző századokban elözönlötték Európát. Ezen a zavaron nincs mit csodálkoznunk. Ezek a népek valamennyien körülbelül ugyanabból az irányból jöttek Európába, nagyon hasonló körülmények között, egyforma szükségletektől hajtva. A nyugati írók egészen a renaissance koráig képtelenek voltak tisztázni e keleti jövevények helyét a történelemben, megállapítani szereplésük idejét és népi sajátságaikat. Hogy csak néhány példáját idézzük az uralkodó zűrzavarnak : az Annales Fuldenses következetesen azonosítják a magyarokat az avarokkal, Einhardt az avarokat a húnokkal, Konstantinos Porphyrogenetos a délszlávokról szóló fejezeteiben az avarokat a szlávokkal, majd meg Attila népével ; Viterbói Gottfried nagyműveltségű polihisztor létére a hunokat az avarokkal, sőt — akárcsak a gótokat — a longobardokkal is összetéveszti. Az egyes népek hagyományainak halvány töredékei fennmaradtak ugyan a köztudatban, de rendszerint más népeknek tulajdonítva. A magyarokra vonatkozó hagyomány már Widukind idejében is, mindössze félszázaddal a honfoglalás után, csupán ennek az általános zűrzavarnak volt alkotórésze. Regino lombard, sőt szkíta hagyományokat ruház a magyarokra, viszont Widukind magyar hagyományt 1*
