Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 141 A thrák alkatú nevek hiánya Erdélyben még feltűnőbb, ha megfigyeljük, hogy a megmaradt két tucat thrák személynév jobbára olyan katonák neve, akik majdnem bizonyosan Thrákiából, a birodalom egyik legnagyobb sorozókerületéből kerültek az ala Frontoniana kötelékébe, amikor e lovascsapat a hódítás után az új provinciába ment; ugyanis olyan neveket viselnek, mint Mucapor, Mucapius, Mucasenus, Mucatra, stb., melyek a déli thrákokra jellemzők. (Az ala Frontoniana-Ъа, különben már megelőző, pannóniai tartózkodása alatt is soroztak déli thrákokat, v. ö. lentebb, 149 1., 13. sz.) Ilyen déli thrák ok Dáciában még Taras Zenonis f(ilius) (az apja görög neve árulja ezt el), a katonai elbocsájtó okmányokon előforduló Aulenus, Heptapor Isi f(ilius), Seuthes Traibithi f(ilius), aki szolgálati évei kitöltése után költözött át ide ; déli thrák származásúnak látom a napocai Aelius Bitus-1, továbbá Mucatra-1 és Eptacentus-1, akik egy afrikai légióban katonáskodtak. De tekintsünk most el e megállapításoktól és tegyük fel, hogy a kiadatlan és rosszul olvasott feliratok között mégis lappang egy-két tucat dák név, — többet még a legélénkebb fantáziával sem tehetünk fel. De mi volna ez ? Egy százalék mindössze és egy tizedrésze azoknak az illyr és kelta neveknek, amelyek a római Dáciából ismeretesek a 2300 közül. Hol van itt az a dák elem, amely a helyi romanizmus általános alapját nyújthatta volna ? Lehet, hogy azt fogják felelni erre azok, akik — legalább eddig — az ellenkező nézetet képviselték, hogy a megmaradt dákok nem jutottak el az írásbeliségig, azért nincs nyomuk : igaz, hogy ez esetben nem is tanulhattak volna meg latinul sem s nem válhattak volna egy román nép őseivé. Azonban tény ezzel szemben, hogy azok a feliratok, amelyekről névanyagunk előkerül, nagyobb részben egyszerű hadfiak, kisemberek, szabadosok, sőt rabszolgák emlékei, tehát az alacsonyabb néprétegek összetételét tükrözik első sorban. Talán más magyarázatot is megkísérelnek majd. A román történetírás — nemzeti rajongásból, mely magában véve tiszteletet érdemel — azt hiszi, hogy Erdély gyorsabban romanizálódott és alaposabban, mint a szomszéd provinciák ; látni fogjuk, hogy ez a „miracle roumain", amint nevezni szeretik, tisztára vágyálom, amelynek a valósághoz semmi köze sincs. Aki tehát abban a hitben van, hogy e képzelt hirtelen rómaivá-válás folytán oly gyorsan vették fel a római neveket a dákok, hogy régi személyneveik egyszeriben eltűntek, helytelen alapfeltevésből indul ki. De az illyr-kelta, görög és orientális nevek tömege már magában is megmutatja,