Századok – 1940

Értekezések - ALFÖLDI ANDRÁS: Dákok és rómaiak Erdélyben 129–180

DÁKOK ES RÓMAIAK ERDÉLYBEN" 137 sával óhajtotta egyrészt a germánoktól elzárni a dákokat (közelebbről a szvébektől, akikkel azelőtt a Morva folyónál közös határuk volt), másrészt pedig a birodalom dunai határától. Legjobb megoldásnak az kínálkozott, hogy egy olyan népelem közbevetésével szigeteljék el a dákságot, amely mind tőlük, mind a germánoktól teljesen idegen, így telepítteti be Tiberius — fia Drusus által — a Dunatorkolat vidékéről Kr. e. 20-ban az iráni származású szarmata jazigokat a magyar Alföldre. Ez a harcias nép nekimegy az akkor egészen szétesett dákságnak és visszanyomja hegyeibe. Ügy, hogy most az Olt-folyótól a Bánságon, Duna-Tisza közén s a Kis-Alföldön át egészen Carnuntumig (a mai Deutsch-Altenburgnál Bécs szomszédjában) e szarmaták foglalják el Moesia és Pannónia előterepét. Nem sokkal ezután történhetett, hogy a jazigokkal rokon roxolánok — kétségtelenül Róma biztatására vagy parancsára — ezek után nyomulnak és az Oltnál hozzájuk csatlakozva az oláh síkságon, elvágják a dákokat az aldunai provinciáktól. Ugyanakkor, amikor Drusus a jazigokat behozta a Kárpát-medencébe, Carnuntumtól nyugatra a saját törzsrokonaikkal meghasonlott szvébekből germán hűbérállamot is létesített, amely viszont a quádokat és markomannokat volt hivatva Noricumtól távoltartani. Az ütközőállamok e rendszere fél évszázadig beváltotta a hozzáfűzött római reményeket. Igaz, hogy a féktelen jazigok nem bizonyultak kívánatos szomszédoknak s így Róma szemet húnyt a fölött, hogy a germán quádok néhány évtized múlva visszanyomják őket a Kis-Alföldről egészen Esztergom tájáig. Délen pedig a Kr. u. I. század utolsó évtizedeiben újra hatalmasan megerősödött dákok nyirbálták meg a jazigok területét, elvágva őket a roxolánoktól. De a quádok és markomannok is megváltoztatták eddigi békés magatartásukat a birodalommal szemben és velük együtt a szarmaták is ellenségesen léptek fel. Csak az volt még a szerencse, hogy utóbbiak halálos ellentéte a dákokkal nem engedte meg, hogy ezekkel is egyesülve mind e népek közös erővel zúduljanak a római határtartományokra. E mozgolódások miatt már Kr. u. 80 körül erőteljes csapatösszevonások kezdődtek meg a Duna középső folyásánál. 85/86 telén a dákok betörnek Moesia tartományba (a mai Szerbia földjére) és szétzúzzák az ellenük vonuló római erőket, sőt a később ellentámadásra induló császári sereget is megsemmisítik a balparton. Csak 88-ban sikerült Tettius Iulianusnak legyőzni Burebista méltó utódának, Decebalnak hadait Erdély kapujában, -—- valahol Karánsebestől északkeletre. Domitianus császár most le akart számolni a dákokkal, de