Századok – 1940

Szemle - Tholt Judit: A sárvári uradalom majorgazdálkodása a XVII. század első felében. Ism.: Csapodi Csaba 112

SZEMLE 113 nyugvó ténymegállapítások miatt, néhány jeles kivételt leszámítva, nem sok időálló eredménnyel gazdagította történet irodalmunkat. A céhbeli historikusok körében viszont a nyugati történettudomány korábbi és egykorú nagyszabású társadalomtörténeti munkássága (K. Lamprecht, К. Grünberg, A. Mell, L. Mises működése) nem talált követőkre. A jobbágyságtörténet szigorúan szakszerű művelésére ilyen módon hosszú ideig nem kerülhetett sor. Új korszakot ezen a téren is csak a Klebelsberg-féle történettudomány-restauráció nyitott. A Fontes-vállalat keretében végzett külföldi levéltári kutatások és a Domanovszky Sándor által kezdeményezett és irányított széleskörű hazai forrásanyagfeltárás végre elindították a jobbágyságtörténet tudományos művelését. Az utolsó tíz év munkássága igen nagybecsű eredményeket hozott : megteremtette a kutatás és a szintézis különleges módszerét, megismertette az ország legkülönbözőbb tájain, más és más korban élő jobbágyság életét, megdöntötte a régi történetírásban meggyökeresedett idevágó tévtanokat s általában egészen új világításba helyezte a magyar jobbágyság múltját. Ennek az úttörő irodalmi működésnek egyik legújabb terméke : I. könyve. Bár ez külsőleg nem jut kifejezésre, szerves kapcsolatban áll a Művelődéstörténeti Intézet jobbágy történeti monográfiáival. Miként amazok, ez is kisebb területre és szűkebb korszakra korlátozott részletmunka. Módszere is azonos lényegében az eddig követett szintetikus eljárással. E nagyvonalú formális megegyezésen túl azonban I. értekezése több vonatkozásban új, az eddigi, lassanként szinte szkematikussá vált módszertől eltérő elveket követ. A leginkább szembeötlő újítás a feldolgozás keretének kitágítása. I. az eddigi gyakorlattal ellentétben többé nem uradalomtörténetet ad. A régi, szórt jellegű nagybirtok földrajzilag nehezen elhatárolható, s történetüeg túlságosan szűk perspektívát nyújtó kereteit felcserélte a vármegye-kerettel. Ez a változás nemcsak azért említésre méltó, mert határozott politikai-földrajzi egységet jelent, s mert szélesebb látókört és alaposabb történeti ítéletet biztosít, hanem azért is, mert nagyobb léptekkel viszi előre a részletkutatást s gyorsabb elérését sejteti a végcélnak : a teljes magyar jobbágytörténet megírásának. Ugyanez vonatkozik a vizsgálat időbeli kiterjesztésére is : a két század fejlődését szemlélő áttekintésre. További nevezetes újítás I. munkájában a jobbágyság életének értékelő vizsgálata. I. -— talán rickerti elvekből kiindulva -— többé nem tartja elegendőnek a parasztság gazdasági viszonyainak egyszerű, kritikátlan bemutatását, hanem a ma nagy problémáinak szem előtt tartásával a szociális helyzet és a nemzetiségi állapotok megértésére, értékelésére törekszik. Ilyen módon, a jobbágyéletnek a „népi erők" szempontjából vizsgálása és az idegen eredetű népelemek sorsának tárgyilagosan nemzeti megítélése révén nyer I. jobbágy története jellegzetes, korszerű „nemzetpolitikai" színezetet. A jelenkor igényeivel kapcsolatos efféle értékelő törekvések meglehetősen kényes feladatot rónak a történetíróra. Megfelelő higgadtság, józanság és kritikai érzék nélkül az a veszedelem fenyeget, hogy romantikus vagy soviniszta, társadalmi síkon pedig politikai programm-igazolássá süllyed a történetírás. I.-t az ilyen eltévelyedésektől megóvta történeti iskolázottsága, talán a nem minden jelentőség nélküli új szociográfiai irodalom hatása, de legfőképpen széleskörű forráskutatása. Tisztán látja a vizsgált kor és a tárgy sajátszerűségeit ; bele tud helyezkedni az egykorú jobbágyélet menetébe s éppen ezért elméletmentesen, s megtévesztő nyugati analógiák erőszakos alkalmazása nélkül, de a hazai szakirodalom eddigi eredményeinek útmutatása mellett érdekes, korhű képet Századok 1940, I—III. 8