Századok – 1940
Történeti irodalom - Unbegaun; Boris: Les débuts de la langue littéraire chez les Serbes. Ism.: Perényi József 102
102 TÖRTÉNETI IRODALOM összegezve : erre is ráillik a modern német népiségtörténeti munkák ellen oly gyakran hangoztatott kifogás : a völkisch gondolatot vetíti vissza hét évszázad homályába s mindenben a német népi erők munkáját látja. Az olvasó nem érzi, e könyvet forgatván, hogy ezek a szászok a magyar királyság alkotórészei, kereskedő és földet mívelő alattvalói voltak, minden lapon kiérződik a szerző felfogása : a német nép távoli keletre szakadt képviselőit látja bennük, akik idegen népek közé letelepedve, azok tanítómestereivé váltak, mindenkor megőrizve és ápolva német népi öntudatukat. E hibás szemléletet nem tekintve, dicsérnünk kell G. szorgalmát és azt a szeretetet, amellyel a szászok múltja és jelene felé fordul. De jobb lett volna, ha e lírai érzés, legalább a történeti tárgyalásban, helyet ad a tudományos higgadtságnak. Kocli Vilmos. Unbegaun, Boris : Les débuts de la langue littéraire chez les Serbes. (Travaux publiés par l'Institut d'études slaves, XV.) Paris 1936. 8° 84 1. Az újabb szerb-horvát irodalom- és művelődéstörténetnek egyik legfontosabb érdeklődési területe a mai szerb-horvát irodalmi nyelv kialakulásának problémája. Vuk Karadzic és Ljudevit Gaj szerepe már meglehetősen tisztázott. Annál kevésbbé ismerjük azonban a két nyelvújító előtti szerb, illetőleg horvát irodalmi nyelv történetét. Az újabb kutatók nagy része a mai helyzet hatása alatt egy kalap alá szokta fogni a két nyelvet, de sikertelenül. Azok a nehézségek ugyanis, melyek az egységes „jugoszláv" történet megírásakor mutatkoznak, hatványozott mértékben érezhetők mind a nyelv-, mind az irodalomtörténet tárgyalásakor. U. érdeme, hogy függetleníteni tudja magát ezektől a szempontoktól, és csupán a szerb irodalmi nyelv fejlődését tartja szem előtt. Előmunkálatok híján egyelőre csak a legfontosabb momentumokra hívja fel a figyelmet, inkább csak útmutatást kíván adni a további kutatások számára. Az idők folyamán a szerb-horvát nyelvterületen több irodalmi nyelv virágzott, melyek azonban a dialektuseltérések és az áldatlan politikai viszonyok következtében nem terjedtek el nagyobb területen. Általában azon nyelvjárások alapján szoktuk osztályozni őket, melyekből kifejlődtek. A cakavstina (ca-nyelvjárás) fejlődött ki legkorábban Észak-Dalmáciában a XIV. században. Ekkor még a glagolita írást használták. Később, a XVI—XVII. század folyamán ugyanitt ismét kifejlődött egy irodalmi nyelv, mely most már latin betűket használt. A stokavstina is hasonló fejlődési fokra ért a XV. század végén és egészen a XIX. századig tartott. A mult századi nyelvújító mozgalmak ebbe a dialektusba kapcsolódtak bele. Ebben a nyelvjárásban írták műveiket a XVII. század kezdetén Bosznia ferencesei, a Szlavóniában élő írók és a magyarországi szerbek. Végül a kajkavstinát használták Horvátországban irodalmi nyelvként a XVI. századtól kezdve. Mint tudjuk, a görögkeleti vallásterületen az óegyházi nyelvet, illetőleg ennek későbbi fejleményét, az egyes élő szláv
