Századok – 1939
Szemle - Madzsar Imre: Bompertus 131
SZEMLE 131 függéseket kereső feldolgozásánál. Ehhez a munkához pedig világosan, áttekinthetően felépített, számos jól sikerült képpel ellátott könyve a legbiztosabb alap. Schev Ilona. Sebermann, Aegid: Gcsehichte von Lockenhaus. Pannonhalma, 1930. 8° XI, 297 1. Léka vára a tatárpusztítás után meginduló nagyarányú várépítéseknek köszönheti eredetét. Az 1254. évi, Ottokár ellen vívott háborúban hallunk róla először, s még a Rákóczi -felkelés idejében is szerepel. A XIII XV. században a Kőszegiek, majd a Kanizsay-család birtokában volt s az újkor elején került a Nádasdyak tulajdonába. 1676-ban vásárolta meg Esterházy Pál herceg, az ő leszármazottai bírják ma is, Arról, hogy mikor lett németté a vár körül elterülő község, nincs pontos adatunk. A XV. század végén, amikor az első urbáriumok feltűnnek, a lakosság legnagyobb része már német nevű, de még az 1597. évi urbariumban is magyar a népesség egyharmada. Ettől kezdve azután mind ritkább a magyar név, 1608-tól kezdve magyarnevü bírót már nem találunk. A XVIII. században a magyarok helyén inkább délszláv nevek tűnnek fel. Sch. bámulatos szorgalommal összegyűjtött adataiból tehát arra kell következtetnünk, hogy a magyarságot itt a nyugati határszélen ugyanolyan lassú sorvadás érte, mint a Felvidéken, őszintén sajnáljuk, hogy Sch. munkája vázlatos s csupán mozaikszerűen helyezi egymás mellé adatainak százait. Munkája nem Léka várának, még kevésbbé Léka községnek helytörténete. Megtaláljuk benne Léka birtokosait (életrajzukat talán túlságos részletességgel sorolja fel), megkapjuk Léka várának történetét, megismerjük épületeit, építkezésének módját, azután az itteni földesúri majorgazdálkodást. Igen értékes s kimagasló helyet foglal el az egyházi élet bemutatása, a kolostorok, a plébánia története, a vallásos élet rajza. A munkának alig egyharmadrésze foglalkozik azután a községgel s annak fejlődéstörténetével. Kétségtelen, hogy az itt felsorakoztatott adatok nem elégítik ki a modern értelemben vett helytörténet kutatóit, a község fejlődésének megmagyarázására nem elégségesek. Munkájának egyes részeiben Seb. maga is ad olyan képeket, amelyek a lakosság igazi életét domborítják ki, így például a XVIII. századi vallásos élet bemutatásában, amikor a századeleji ós -végi hivatalos jelentés tükrében elénk vetíti a jozefinizmus korának romboló hatását, a nép erkölcsi felfogásának süllyedését, tehát az elméleti elgondolások csúfos kudarcát a gyakorlati életben. Éppen ilyen jellemző a bírók és esküdtek névsorának bemutatása, s a népszokások és babonák összeállítása is. A könyv tehát vázlatszerűsége ellenére is értékes adatokkal gyarapítja ismereteinket. Ha számos ilyen képsorozatunk volna egy-egy község múltjából, könnyűszerrel összeállíthatnék a magyar nép élettörténetének filmjét. Természetes, hogy ilyen nagy terjedelmű munkába, mint amilyen Sch-é, becsúsznak kisebb-nagyobb hibák ; ezeket itt feleslegesnek tartjuk egyenkint felsorolni. Csak azt az egyet hangsúlyozzuk, hogy a helytörténethez semmiképen sem tartozik a községben működő tisztviselők, plébánosok és lelkészek részletes életrajza. Bakács István János. Bompertus. (Holub József bírálatához, ld. Századok 1938, 362. 1.) A Pray-kódexet mégegyszer megtekintve más hozzáértő ellenőrzésével megállapítottuk, hogy a kéziratban egészen kétségtelenül a fentírt névalak áll. Szándékosan nem tettem s nem is tehettem hozzá sem (sic) megjegyzést, sem pedig a lap alján recte Bonipertus jegyzetet, mivel ez másolási hibára való utalást jelentett volna, holott itt nyilván egy élő, bár — eddigi adataink 9*
