Századok – 1939

Tárca - Kosáry Domokos: A VIII. nemzetközi történettudományi kongresszus 132

132 TÁRCA szerint — ritkább, de egészen szabályos alakváltozattal állunk szemben, mint a Winibert ~ Wimbert, Unibert ~ Umber t, Wanibert ~ Wambert, Munifrid <~ Mumfrid, Winibald ~ Winbalt példák (v. ö. Sigifrid ~ Sigfrid, Sigimund ~ Sigmund, Ragibert <—< Racbert, Crimihelt ~ Crimhelt stb. stb.) mutatják. Nem nevezhetjük tehát a Bonipertus-1 „helyes név"-nek, mintahogy az Umbert-et sem nevezzük helytelennek. Még csak azt szeretném egészen röviden megjegyezni, hogy szövegpárhuzamaim elsejét természetesen magam sem tartom sem egymagában véve, sem a rákövetkezőkkel együtt föltétlenül meggyőző értékűnek, amint ezt latin szövegezésemben, úgy érzem, ki is fejeztem. Csupán azt hiszem, hogy a többiek társaságában éppúgy érdemes a közlésre és figyelembevételre, mint ahogy pl. Hóman Bálint is a magában alig valami egyezést mutató „a diebus, quibus sanetus Adalbertus magister noster intravit regnum Ungarie — S. Adalbertus, cuius inter Hungaros clara est memoria" párhuzamot (A Szent László korabeli Gesta Ungarorum, 35. 1.) a hozzácsatlakozók élén joggal tartotta érdemesnek figyelemre. Krónikáink családfájának ügyét nyilván nem tekinthetjük a tudomány megmerevítése nélkül véglegesen lezártnak. Most némileg kiegészített egybevetéseimnek talán mégis hasznát fogja venni a tudományos kutatás. Madzsar Imre. Tárca. À VIII. nemzetközi történettudományi kongresszus. A Nemzetközi Bizottság által ötévenként rendezett történettudományi kongresszus 1938 őszén, nyolcadszor, Zürichben ült össze. A nagy, nemzetközi találkozó ismét alkalmat adott különböző népek — sőt világtájak — történészeinek, hogy könyveiken túl személyesen is találkozzanak, s meghallgassák egymás véleményét valamilyen választott szakkérdésről. Szándékosan említjük első helyen e találkozást, azt, hogy itt a szakkérdésekkel személyeken át ismerkedünk, mert nézetünk szerint a kongresszus egyik nagy érdeme éppen ebben van. Aki e nemzetközi találkozótól meglepő tudományos eredményeket vár, annak nemcsak a kongresszusokról, hanem a történetíró munkájáról alkotott nézeteit is revideálnia kell. Igazi eredmények magános íróasztal mellett, hosszú egyéni kutatásból szoktak születni, nem tanácskozás közben. Sőt, hozzátehetjük, a kongresszus zsúfolt órarendjébe illesztett húsz-harminc perc alatt az eredmények kimerítő ismertetésére sem gondolhatunk. De nem hisszük, hogy ez valamennyire is csökkentené a találkozó jelentőségét. Kongresszusra szükség van, mihelyt vannak európaszerte kutatók, irányok és eredmények ; mindenki számára nagy tanulság, ha tájékozódhat. Az ilyen találkozó célja nem az, hogy kész eredményeken utolsót simítson, hanem, hogy támasztópontot adjon új munkára, kapcsolatokat teremtsen, elősegítse különböző nemzeti kutatások kölcsönös ismerkedését, alkalmat nyújtson közkeletű tévedések eloszlatására. Nem is kell mondanunk, hogy elszigetelt nyelvű országnak -— mint a magyar — az ilyen alkalom kétszeresen fontos. Ez a gondolat foglalja egységbe a különben 14 szakcsoportra és számtalan témakörre oszló, százakra menő előadást, melyek