Századok – 1939
Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Az 1869-i „pénzválság” és a bankkérdés 33
70 JUHÁ.SZ LAJOS fiókok és elsősorban a pesti fiókok hatásköre táguljon, dotációja emeltessék.1 A bank a következő időkben teljesen zavartalanul folytatta működését az egész birodalomban az előző gyakorlat szerint. Annak kevés jelét mutatta, mintha a vöslaui egyezményben előírt feltételeknek megfelelően a magyar érdekeket igyekeznék kielégíteni, azonban joggal ezt tőle tulajdonképen senki nem is követelhette, hiszen az egyezményt az osztrák kormány hivatalosan nem tudatta a bankkal. Mindamellett, mivel a magyar pénzügyminisztert másirányú munkássága teljesen lekötötte és különösebb panasz a bank magyarországi tevékenysége ellen gazdasági körökből nem hangzott el, a bank magyarországi jogi állásának kérdését valószínűleg hosszabb ideig nem háborgatták volna, ha üzletmenete 1866-tól fogva nem csökken és ezáltal a jövedelem elégtelennek nem mutatkozik. Az 1866 május 5-iki törvény, mely 150 millió értékben államjegyek kibocsátását rendeli el és az augusztus 25-i törvény, mely a július 7-i törvény alapján megengedett 200 millió kölcsön kiegészítésére további 90 millió államjegy kibocsátását írja elő, a Nemzeti Bankot nemcsak törvényesen biztosított jogaiban támadta meg, hanem üzleti forgalmára is végzetesen hatott. Az államjegyek elszaporodása következtében a bankjegyek forgalma fokozatosan csökkent és a megcsappant forgalom következtében az igazgatóságnak nem állt módjában az 1863-i bankakta 4. §-ában előírt 7%-os minimális osztalékot kifizetni. Szükségesnek látszott tehát, hogy az állam a bankkal szemben fennálló 80 millió, addig kamatmentes tartozása után, kamat fejében a hiányt egy millió forint erejéig pótolja. Az 1867. üzleti év eredményei azonban olyan gyengék voltak, hogy milliós követelés igénybevétele után sem jutott 7%-os osztalék. A bank tehát a hiány fedezése végett tárgyalásokat kezdett az osztrák pénzügyminisztériummal. Minthogy az 1866-i törvények által szenvedett sérelem ügyében egy régebbi panasza már az osztrák képviselőház pénzügyi bizottsága előtt feküdt és erről a bizottság épp akkoriban tett a háznak jelentést, a pénzügyminiszternek módja nyílt a kérdést nyilvánosan feltárni. Brestl, 1868 január 1. óta osztrák pénzügyminiszter, elismerte a bank panaszának jogosultságát, azonban semmi olyan kárpótlást nem vállalt, ami az államot terhelné. Bár a bank ezek 1 340/1867. P. M.
