Századok – 1939

Értekezések - JUHÁSZ LAJOS: Az 1869-i „pénzválság” és a bankkérdés 33

AZ 1869-1 PÉNZVÁLSÁG ÉS BANK KÉRD ÉS 39 Gőzhajózási Társulat és szép fejlődésnek indult a Győri Hajótársulat is.1 Az ország ekkor még teljesen agrárjellegű volt, gyér ipara is főleg a mezőgazdasági termények feldolgozásával foglalkozott. Legszebben fejlődött iparág a malomipar volt, mely az abszolutizmus idejét is aránylag legjobban lábalta át, minthogy virágzása legkevésbbé sértette a birodalom másik felének védett iparát. A szeszipar a termékei iránt mutatkozó külföldi kereslet következtében a fogyasztási adó káros hatása ellenére is megerősödött s a vidéknek, fővárosnak iparában jelentős szerepet játszott. A cukor­gyártás az adóztatásban rejlő okok miatt a század közepétől hanyatlott, míg a nagyipari sörgyártás ekkor honosodott meg az országban. A szövőipar terén csak veszteség írható az abszolutizmus számlájára, amit a vas- és gépgyártásban, főként a Ganz-gyár révén elért eredmény alig pótolhat. A kiegyezés az ország iparosodásának is nagy lendületet adott. A jótermésű évek és a lisztértékesítésben tapasztal­ható könnyebbségek a meglevő alapokból hatalmas arányú malomipart bontakoztattak ki. A legtekintélyesebb ilyen vállalat még mindig a Széchenyi-alapította Hengermalom, mellette azonban új alapítások egész sora sokasodott el és régi malmok alakultak részvénytársasági alapon nagyobb vállalkozássá. így már 1867 elején az addigi tulajdonostól egy részvénytársaság vette át a Blum-malmot, a Haggen­macher-féle malmot szintén részvénytársaság bővítette ki és vitte tovább Árpád-malom néven.2 Szeptemberben a budai Barber és Klusemann gőzmalmot vette át egy, Wahr­mann Mór vezetése alatt keletkezett társaság és Lujza gőzmalom rt. Pesten címen 700.000 frt alaptőkével alakultak meg, melyből 500.000 frt-ot maguk az alapítók írtak alá.3 Ekkortájt folytak az Unió-gőzmalom alakulására vonatkozó tárgyalások, míg a Victoria és Concordia részvénytársaságok még az év első felében keletkeztek.4 Az 1866 januárjában engedélyezett Első Budapesti Gőzmalom Rt. 1867 márciusá­ban új szárny építését határozta el s alaptőkéjét 500 darab 1000 frt-os új részvény kibocsátásával 250.000 frt-ról 750.000-re emelte.5 De nemcsak a nagytőke keresett el-1 Rückblicke auf die Handelsverhältnisse des Jahres 1867. Kny : Pester Lloyd 1868-iki évf. 2 Pester Lloyd 1867 jan. 29. 3 Budapest székesfőváros levéltára. Pesti tanácsi iratok (a kö­vetkezőkben : Pesti tes.) 1867. II/415. 1 Pesti tes. 1867 II./418. 5 Pesti tes. 1867 XI./lOl.

Next

/
Thumbnails
Contents