Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

30 HAJNAL· ISTVÁN Vannak — Freyer szerint — „objektív szellemek", amelyek még nem érték el az objektiváció legtökéletesebb fokát, még sajátos feltételek szükségesek, hogy megélhessük tartalmukat. De vannak olyanok, amelyek tisztán, örökérvényűén, önmagukban is megállva, minden szubjektumtól függetlenül is kifejezik tartalmukat. Ezeknek együttese alakítja ki a kultúregységet. —- Valóban, úgy tűnik fel, a matematikai képlet, vagy valami tudományos, vagy esztétikai igazság változhatlan önállósággal lebeg a múló generációk élete fölött ; nem a forma, hanem valóban a tartalom lett „objektívvá". A filozófia szempontjából igaz lehet ez, de nem a szociológia szempontjából. Az objektivált igazság is csak annyiban hat s működik, amennyiben kifejezésformái társadalmiasan hozzáférhetők, tehát társadalomstruktúrán, formaösszefüggéseken nyugszanak. Az „objektív szellem" tartalma itt is : életjelenség, az örök emberinek jelentkezése. Az ember örök érzelmi-szellemi funkcióiból valami részlet ilyenkor teljes épségben-tisztaságban „ugrott bele" a kifejezésformákba. Az objektiváció örök kultúrkincsként szerepelhet aztán az emberiség történetében, — s mégis csak akkor szerepel így, lia a társadalmakban működő formaszerkezetek közvetítik megértését, megélését. Az antik matematika, az antik művészet örökérvényű alkotásai évszázadokon át üres formákként hevertek, míg egy új társadalomfejlődés megfelelő szerkezetiséggel helyre nem állította kapcsolatukat az eleven élettel. Úgy hisszük, — Freyerrel ellentétben, — hogy minden objektív kifejeződésnek szükségessége az anyaghoz való kapcsolódás. Anyagi formák nélkül nincs struktúra. A kifejezésmozgások maguk is anyagias formák, szemben a belső lelki élménnyel ; a beszéd a hang meghatározott formáival él. A költészet, a hagyomány a formáknak kapcsolódásait szigorú következetességgel őrzi. A technikai eszköz csakugyan önálló anyagias forma, s használata épp a forma fegyelmezett hagyományozásán alapszik. Nincs „látens" módon működő objektiváció, „hallgatólagosan" elismerve. A „szociális formák", azaz az élő embereknek valamiféle organizációi, sohasem hallgatólagos megegyezések, kivéve az ember-előtti embernyájakat. A kifejezés, a szó, a szertartás s mindezek hagyományozása tartja őket felvett rendjükben. Ismételjük : a szerkezet és az élet viszonya mélységes probléma. De csak úgy oldható meg, ha élesen különválasztjuk a kettőt egymástól ; sem szellem, sem érzés nem szere-