Századok – 1939
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A középkori magyar nemzetiségi politika (3 térképvázlattal) - 385
a középkori magyar nemzetiségi politika 4091 uradalmak jövedelmezővé tételéről, azaz idegen lakosság behozataláról, hogy tartózkodásukkal javítsák a magyarság és nemzetiségek arányát. Ez eszükbe sem jutott s így szinte versengve folyt a hegyvidék benépesítése. Magától vetődik fel ezek után a kérdés : Vájjon észrevették-e királyaink, hogy a nagybirtokosoknak, az ő társuralkodóiknak a magatartása azt kívánja, hogy hagyjanak fel a magyarság erősítésére szolgáló asszimilációs törekvésekkel s immár necsak a nagy tömegekben csoportosult régi lakosságot, hanem a beköltöző újabb néptöredékeket se vizsgálják ily szempontból? Nem ismerünk oly forrásadatot, amely a közvetlen feleletet megadhatná, bizonyos tények alapján azonban mégis igenlő választ adhatunk. Arra hivatkozhatunk, hogy a XIV—Χ V. században betelepülő ruténség és oláhság c saj£_a^hat^rvidekeken nyert helyet, nem került ellenben sor kísérletre, h ogy a magyar né ptalaj gyér lakosságú tájain, tehát szétszórva, asszimilációra legmegfelelőbb körülmények között jusson földhöz. Pedig a Dunántúl erdős vidékei, mint a visegrádi és tatai királyi uradalmak szinte kínálkoztak ilyen célra. Az az ellenvetés, hogy a rutén és oláh hegyi pásztor volt s így a magas hegyek régióiból nem lehetett volna lehozni, aligha helytálló, mivel a középkor végén már voltak egyes síkvidéki, tehát megtelepedett formák közt élő oláh falvak is. De ha őket netán hajlamaik és kedvük ellenére nem akarták volna királyaink a .Dunántúlra hozni, ugyan mi akadályozta volna meg németek letelepítését? Ha az északi felföld őserdeiben a Sziléziából bevándorló német telepesek tudtak új falvakat alapítani, bizonyára elvégezték volna feladatukat ott is, ahol az kevesebb munkával járt. Azonban arról sincs tudomásunk, hogy németek lettek volna az említett dunántúli uradalmak lakóivá. Ezekből a negatív jelenségekből vélünk arra következtethetni, hogy királyaink a középkor második felében tudatosan nem folytattak asszimilációs politikát, megl'ott sem, ahol az könnyű és eredményes lett vülna^ Mintha csak így gondolták volna : Tömegeket, ha azokat nem fogja minden oldalról körül a magyarság, lehetetlen beolvasztani, kis töredékeikkel pedig nem érdemes vesződni. Ez a felismerés és bánásmód, amely a beköltözők számára népi egyéniségük védelmét hozta meg, szintén bizonyságul szolgálhat, hogy a nemzetiségi politika valóban elvi alapokon nyugodott a középkor második felében is. Kár volna azonban a XIII. századi fordulatból az Árpádoknak a magyarság népi terjeszkedése iránt közönyössé válására következtetnünk. Ha népük tömegeinek Századok 1939, IX- X. 26
