Századok – 1939
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A középkori magyar nemzetiségi politika (3 térképvázlattal) - 385
400 mályusz ele mér fel, hogy a nagybirtok erősebbnek érezte magát akkor — a XIII. század végén már minden bizonnyal —, amidőn saját nevében kibocsátott ígéretektől várta egy-egy falvának felvirágzását,1 mint amikor még a királytól kért támogatást. Az a körülm ény, hogy min den főúr telepíthetett, súl yos következményekkel járt·. A magyar néptalajon kívül fekvő, gyéren lakott erdős vidékek gyorsan népes és egyr e nagyobb jövedel me t nyú jtó uradalmaidd á változtak, lakosságu k azonbanidegen nyelven beszél t^ Egyes nagybirtokosoknak talán módjukban seni volt magyarokat" áttelepíteni, mivel" " az ország belsejében nem rendelkeztek uradalmakkal, másoknak a nepej pedig bőven találtak odahaza is alkalmáT'ani 11 η k ára, földet_ a megélhetésre. Főleg a gazdálkodás intenzívebbé válása, az állattenyésztés mellett a földművelés fellendülése, amiről a XIII—XIV. században előt'ű'fifí .sok -falva, -háza nevű falú tanúskodik, valamint a városjogot nyert télepek kötötték le a népfelesleget a magyar vidékeken. Ezekről a birtoko s ige n sok esetben csak anyagi kárával telepít -hetett v olna át a határs zéli tájakra lakosságo t, érthető tehát, ha arra — úgy látszik — nem volt kapható. Ha_azonban a nagybirtok nem utánozta a karizmatikus királyságot, amely pedig bizonyára szintén gazdasági érdekei ellenére mozdított meg és költöztetett át nagyobb tömegeket, eljárását ne magyarázzuk egyedül önzésével. A főurak, barmenn\dre vettek részt a ki rályi tanács tárgyalásain, kevésbbé nyert ek képet az ország helyzet erői, szükségleteiről, mint maga az uralkodó sjgy nem is láthatták be. hogy vannak veszélyeztetett pontok, amelyeken magyar lakosság meggyökereztetése lenne kívánatos és szükséges. A helyzetnek ezt az alakulását csak akkor Tehetett volna elkerülni, ha a nagybirtokosok, azonkívül, hogy egytőlegyig áthatja őket az Árpádokat jellemző felelősségtudat, éppen oly magától értetődően érzik magukat magyaroknak, mint az uralkodócsalád. A viszonyok ebben a tekintetben, sajnos, kedvezőtlenek voltak, mert a legelőkel őbb családoknak elég jelentős része idegen származása következtében nemjorrott még össze a magyarsággal. Ha a főurak a X III— XIV. században a határszéleken ruténeket és tótokat, vagy a váradi és az erdélyi püspök a belső hegyvidékeken oláhokat telepítettek le, nem lett volna értelme, hogy szomszédságukban a királyi várnagyok csak azért mondjanak le a korona-1 Pl. a váci püspök 1284-ben Nógrád részére biztosít kiváltságokat. Nagy I. : Nógrád vármegye története az 1544. évig (Balassagyarmat 1907), 42. 1.
