Századok – 1939
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A középkori magyar nemzetiségi politika (3 térképvázlattal) - 385
396 mályusz ele mér arányban emeljen igényt. AJí irályi hatalomnak, ha nem akarta tétlenül szemlélni befolyása megsemmisülését, új rendszerrel kellet t kís&rletet tennie, hogy megakadályozza az alattvalók egesz tömegenek, főleg a szabadoknak, libereknek magánföldesúri joghatóság alá kerülését. Az egyik mód a városi ki váltságok adománvozásajim]t ; A telepek, amelyek ily privilégium birtokába jutottak, közvetlenül a király fennhatósága alatt maradtak s ugyanakkor hajlékot nyújtottak a földesúri függő viszony elől menekülni igyekvők számára. A városok segítségével a király t ehát- me gtartottb a maga számára o lyan— nép cs op ortokát, amelyek különben kiestek volna hatalmából , sőt sikeriilt_ a._ _bekültüiűk__szeméivé ben visszaszereznie e gyes embereket, akik a nagybirtok karmai közéTíerülve, már elveszetteknek voltak tekinthetők. A somogymegyei Kálmáncsehi jól példázza, hogy a királyi hatalom és a nagybirtok küzdelmében a városi privilégium ekkor sokkal inkább politikai eszköz volt, mintsem a lakosság törekvéseinek, erőfeszítéseinek eredménye. A falut Erzsébet királyné 1280-ban a Buzád-Hahót nemzetség egyik sokat szereplő tagjának . ajándékozta, de adományát rövidesen visszavonta s hogy biztosítsa magának a telepet, városi kiváltságokkal ruházta fel. A főúr azonban, a királyné főétekfogómestere, meglágyította úrnője szívét s már 1281-ben visszaszerezte Kálmáncsehit, amivel egyidejűleg Erzsébet a hospeseknek adott piivilégiumát érvénytelenítette.1 A várossá emelés melletl_3z_jdegen_származású_ népelemek jogi egységekbe fogása volt a. másik mód arra, hogy nagyobb tömegek, jnar adhassanak meg a_-kjiá1v köz vet len irányítása alatt. Szerfelett kérdéses volt ugyanis, hogy vájjon a nagybirtok hajlandó-e kényszerítő ok nélkül respektálni az uralkodó védelme alá helyezkedő idegenek különállását? A királyok úgy látták, hogy nem, s ítéletük helyessége mellett tanúskodik a tatárjárás előtt beköltöző kúnok sorsa is. Ezek ellen — mint Rogeiius elbeszéli — az volt a panasz, hogy tönkreteszik a vetéseket, szőlőket, kerteket, s erőszakoskodnak a kezük ügyébe kerülőkkel, mire IV. Béla a kői monostornál „előkelőivel, báróival, ispánjaival és a kúnokkal" tanácskozást tartva, elrendelte, hogy a kúnok 1 Wenzel, XII. 301., 298.1. ; Hazai okmt. VIII. 209.1. : „auctoritate preseneium literas, quas hospitibus de villa Chehy concessimus, cassamus penitus et in irritum revocamus." A továbbiakra, hogy a királyné 1285-ben visszavette adományát, majd újból érvényesnek nyilvánította, ld. Karácsonyi J. : A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig (Budapest 1901), II. k. 120. 1.
