Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 25 tana alapján történik a bekapcsolódás, hanem a kultúrához tartozandóság lélektanának alapján. A kifejezésformáknak tehát önálló sorsuk is van ; új értelmeket vehetnek fel, vagy részhen-egészben „kiürülhetnek", sőt az élettel tragikus összeütközésekbe is kerülhetnek. De éppen a formának és az életnek ezt a viszonyát kerüli ki az elmélet, amidőn egyrészt az „objektív szellem", másrészt a „szubjektív emberség" valami apriorisztikus „képzőcentrumból" való kiindulásáról beszél, a kettőnek elhajlását, összeütközését az emberségnek, a lelkiségnek ismeretlen eredetű megváltozásából magyarázván. Lehet, hogy a filozófia és a metafizika valamiként csakugyan így kezelheti a kultúrfejlődések végső okát ; a szociológia és a történelem azonban a maga legsajátosabb feladatát, a fejlődésnek konkrétumokban való vizsgálatát adná fel ezzel a megoldással. Igaz az is, hogy az elmélet mindenekelőtt a valóságos struktúrák történeti kidolgozását kívánja, tulajdonképen csak aztán következhetnék az objektív kultúra és a szubjektív lelkiség mindent megértő „egységpontjainak" megragadása. Azonban miként lásson hozzá a történettudomány az objektív struktúrák kidolgozásához ? Hiszen a kultúra : az örökérvényűén formákba objektiválódott „Sinngehalt"-ok szisztémája. Az objektív szellem ugyan nem teljes lelki realitás, hanem annak csak tárgyi oldala, — de „Sinngehalt"-ja realizálódván, mégis csak lelki tartalomként működik az élettel szemben. Azaz : a kultúra mégis csak lelki-szellemi tartalmak szisztémája. A probléma ennélfogva mégis csak filozófiai marad. A struktúra nem bontakozik ki belőle mint tiszta történeti-társadalmi konkrétum. A „szellemtörténet" csakugyan a filozófia módjain kénytelen dolgozni, s vele a hasonló elgondolásokból kiinduló szociológia is. Eszmék és lelki magatartások, kultúrtípusok és társadalomtípusok analízisével, belehelyezkedő megértésével. Hasznos, termékeny munka, de csak az életet érti meg a fejlődésben, nem pedig magának az objektív struktúrának történeti kialakulását. Éppen az az üzem, amelyben az élet működik, marad ismeretlenül ; illetve a vizsgálat csak kívülről vonja be magához mindazt, ami belőle már ismeretes, anélkül, hogy kidolgozásához módszereket nyújthatna. Dilthey „kultúrszisztémái" : mindegyikükben valamely egységes, jellegzetes formula szerint mennek végbe az objektivációs processzusok. Az elmélet szerint azonban e processzusokat „Sinngehalt"-ok és aktuális élmények kölcsönössége viszi. Ily képen a „kultúrszisztémák" mégis csak örök szellemi-lelki törvényszerűségek kibontakozásai marad-