Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 21 filozófiaivá válik : a társadalomstruktúra tényeinek vizsgálata helyett a társadalomélet értelmezésévé. A kultúrformák,—mondja az „objektív szellemekről", — mihelyt ' az alkotóprocesszusból elbocsáttatnak, végzetes sajátos életre indulhatnak, az embertől elválva, saját egzisztenciával, saját mozgással. Az élettől nemcsak eltávolodhatnak, hanem ahelyett, hogy szolgálnák, külső kényszereivé is válhatnak. Azonban — mondja — a kultúrforma és a szubjektivitás e szakadékát hibásan tartják a túlfokozott kultúrák végzetének, a munkamegosztás, technizálódás, az óriásira nőtt kultúrtartalom következményének. Minden „objektív szellem" : forma és „Sinngehalt" egysége, változhatlan érvényességgel. A Sinngehalt tökéletes, önálló összefüggéssé lett benne, tehát konkrétum, individuum a „Sima világában", sajátosságokkal, s e sajátosságok meghatározott szerkezetével, akár valami konkrét materiális test. A megértés szétbontás nélkül veszi birtokába. A forma azonban nem mozog az aktuális élet ritmusa szerint. Teljesen élő kultúra : ha a formát a szubjektum teljesen megérti, megeleveníti. Csak így marad az valóban az „élet eszköze". Természetesen nem mindenki érthet, eleveníthet meg minden formát ; de a formákban mindig valami „világnézet" objektiválódott, amit mindenki megél, s így megragadhatja a kul túr javak „legmélyebb pontját" is. A „Seelentum" s a forma ily teljes összhangja : a történelem boldog korszaka. Mindenki tárt karokkal fogad be minden „alkotást". Semmi alkotás sem lesz puszta matériává, senki számára sem. Minden magasabb szintre emel mindenkit, kerülő úton, a forma ereje által ; ilyen a szerepe magának a nyelvnek, a beszédnek is. Azonban az „eleven kultúrát" megronthatja valami elhajlás a formák Sinn-je és az élet „alapmagatartása" között. Valamiként egy új „emberség" lép a színre, új alapmagatartással. Hogy miként, miért : az a történetfilozófiára tartozik. Talán a szellem valami immanens dialektikájában rejlik az ok ; talán biológiai-földrajzi feltételekben ; vagy talán megmagyarázhatlanul emelkedik fel az új lelkiség a Föld kaotikus készletéből. Freyer tehát kikerüli a „kultúrkezdet" kérdését. A kultúra és élet szakadását csak fenoménként, önmagában vizsgálja. Némikép mindig megvan ez a divergencia, — mondja. A földi kultúrforma sohasem tudja tökéletesen kielégíteni a teljes életet. Úgy is hozhatja a sors, hogy a szubjektum