Századok – 1939
Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1
TÖRTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 19 Mik a feltételei az objektív szellem keletkezésének ? Mit jelent az, lia egy élő lélekben, vagy élő lélekből kiválva egy darab objektív szellem saját formává-állaggá lesz ? Azaz : mik a teremtő alkotásnak, a kultúrfejlődésnek feltételei ? Még az akaratlan lelki élményben, érzésben és gondolkodásban is vannak „objektív elemek", s köztük kapcsolódások. Valamiként csoportosul az élmény valami körül. A tudat törvényszerűségéhez tartozik a képzet- s gondolataktusok emez „intentionalitása", tárgyra irányulása. Megesik azonban, hogy az élménytartalmak, valami nehezen leírható módon, a lelki folyamat tárgyi oldalán szinte önműködően összezárulnak, valami összefüggésbe egymással. Erezzük, hogy „igaz, érvényes, találó". Önmagában is megáll, a szubjektív élménytől elválva is. „Bündigkeit gegenständlicher Zusammenhänge." Általa úgy érezzük, hogy a világ nem chaos, hanem törvényszerűségeken alapszik. Az objektív világ immanens struktúrája lép elénk. A lelki aktusok ekkor már mintegy visszavonhatok, nincs már szükség reájuk, a kapcsolat objektív már, elvált a szubjektív lelkiség anyaölétől. A megértés még nem alkotás : az idegen „tárgy" hat a szubjektumra, befogadó aktusokat idéz fel benne, amiknek alapján utána-alkotó aktusokkal fordul ez a „tárgy" felé : kérdés-felelet játéka, míg meg nem nyugszik a megértésben. Az alkotásnál épp ellenkezően : az objektív világ viszonylag rendezetlen a szubjektum számára, amely belső feszültséggel igyekszik egymással összefüggésbe hozni e világ tárgyait. Nem elégszik meg azzal, hogy mohó vitalitással magához vonja őket, mint az állat az élelmet. Az objektív világba eddigi struktúrszerkezetén felül valami feszültség helyeződik ki ; majd a szubjektum visszavonul, csak várja, hogy miként egyezkedik az objektív struktúra ezzel a kivetített kényszerrel, miként viszonyul, igazodik hozzá. Többször ismétlődik ez, ismét új s új feszültség vetítődik kifelé, az objektív struktúra mindinkább idomul hozzá, — végül készen az „alkotás", a mű, tiszta objektivációként a szubjektummal szemben. Annál tökéletesebb, minél kevesebb élet-feszültség kell aztán „használatához", minél csodálatosabb a magától-értetődése. Alkotás : az élet, a vitalitás feláldozása az objektiváció számára. Új „eszközök" teremtése, hogy általuk, zseniális kerülő úton, az élet értelméhez juthassunk. Túláradó vitalitás kell hozzá, de nem e vitalitás érvényesítése ; hanem ellenkezőleg, áldozatos, formateremtő aktusok. Nem felületes 2*
