Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

16 HAJNAL· ISTVÁN Valamikor, racionális módon, valóban így képzelték el az emberi társulást : jelekben, szavakban, szabályokban egyeznek meg az emberek, mint az érintkezés és együttélés eszközeiben. Most mintha újra ide kezdene visszatérni a szociológia. De közben nagy utakat járt be, nagy mélységeket látott meg a társadalmi kifejezésekben való „megegyezés" mögött. Kitűnt, hogy ez „eszközök" képződésében a céltudatosságnak alig van szerepe. Ellenkezőleg, minél több a céltudatos megegyezés bennök, annál felületesebb marad a társa dalomképződés s vele a kultúra is. A teljes szocialitásnak kell érvényesülnie, hogy az objektivációk valóban a mélyen emberit érvényesíthessék, igazgathassák, s ezáltal magas, az életet sokoldalúan szabályozó, kielégítő s fejlesztő társadalomszervezetet s vele kultúrát teremtsenek. A társadalmat igazgató-szervező sajátos képződmények szerepét vizsgálta már Comte is, az „ideák" nevén ; a képződés lélektani folyamatát Tarde, az „imitációkban". Dürkheim a pszichológiai-filozófiai megértés helyett magának a formákban jelentkezésnek tényét vizsgálta, a képződménynek sajátos, lelkitől-szellemitől eltérő természetét hangsúlyozván. A német tudományosság az „objektív szellem" szerepéről, pszichológiai-filozófiai megvilágításban, már egész irodalmat termelt ki. Ez irodalomnak bizonyára egyik legragyogóbb teljesítménye H. Frey er műve : Theorie des objektiven Geistes. (2. kiad. 1934.) A laikus olvasót is művészi könnyűséggel vezeti a súlyos problémák között. Elméletéből megérthetjük, mily mélységeket tárt fel a pszichológia-filozófia az objektivációk szerepét illetőleg, elmélyülésre késztetvén ezzel a szociológiát is. De egyúttal megérthetjük azt is, hogy a filozófiai megfogalmazás egyszerű átvitele, alkalmazása a szociológiára, s vele együtt a történettudományra miért nem vezethet soha igazi termékeny módszerek kialakítására. Freyer a legegyszerűbb emberi-egyéni kifejeződéseken kezdi. Minden önkéntelen arcmozdulat is valami „értelmet" (Sinn) hordozó forma. De már pl. akkor, ha ujjal mutatok valami tárgyra, vagy gesztusaimmal a levegőbe rajzolom gondolataim körvonalait : nem közvetlen belső életem fejeződik ki, hanem valami abból kiszakított „Sinngehalt "-ot állítok mintegy magam és mások elé a külvilágba. A gesztusokkal homokba rajzolhatok, az ujjmutatás helyett valami irányítójelet készíthetek : most már a szubjektumtól teljesen elvált formák viselik a „Sinngehalt"-ot. Valóban „objektív szellem", önálló formával-léttel képviseli belső értelmét.