Századok – 1939

Értekezések - HAJNAL ISTVÁN: Történelem és szociológia - 1

TÖLTTÉNELEM ÉS SZOCIOLÓGIA 15 módon közöttük-felettük álló tényt éreznek, amihez együttműködésük igazodik, s ami együttműködésüket segíti, erősíti. Ha csupasz alkalmi, érdekegyüttesről van szó, igen egyoldalú s felületes ez a szabályozó objektív képződmény, a vágy mohósága viszi az együttest, amely a cél elérése után szét is hullhat. Ha az embereket csak a társulás maga hozza össze, s egyébként kiki a maga életét élheti, úgy sokkal lassabban alakulnak határozott együttessé, de sokkal mélyebb alapokból. Ami közöttük objektivációként képződik, az inkább csak arra szolgál, hogy az ember az embernek teljes életét minden oldaláról megismerje és ezáltal a szocialitás vágyát intenzíven, s állandóan kielégíthesse. Ilyenkor lassú, tartós, bonyolódott, egymásra halmozódó objektivációkról lehet szó, olyanokról, amikben alig lehet ráismerni valami célszerűre, okszerűre.^ Egyedül csak a társadalmiasság képződményei. Nagy kultúrákban az objektív képződmények egész szerkezete foglalja össze s igazgatja az embereket, erkölcsi, szellemi, anyagi életükben egyaránt. J Ezért központi problémája a szociológiának az objektiváció, az ideák, a szociális tények, az objektív szellemek szerepe a társadalomban. Ha következetesen végiggondoljuk a dolgot, kitűnik, hogy nem magasan fölöttünk álló „kultúrkincsről" van szó bennük, hanem bizonyos értelemben még az egyszerű személyes érintkezés, egymás érzéseinek, gondolatainak kicserélése, cselekvéseinek egybeigazítása is az ő közvetítésükkel történik. Kívülről ható erők helyett egyszerűen mindennapos eszközei, módszerei az életnek. A megszokott mozdulat, a szó, a munkaeszköz : mind objektiváció, ami a csupasz ösztönösségen felülemelkedő érintkezést közvetíti. Objektív kifejeződések, formák, amikből egymásra ismer az ember, s eszerint igazodik egymáshoz. De ezek az objektív formák most már szinte kényszerítően is hatnak az emberekre, használni kell őket, minthogy általuk igazodhatni be a közösségbe. Sőt még tovább is ; ami a szellemi-anyagi életből ily objektív formákban kifejeződött, az tudatlanul is vonzza az egyének életét, háttérbe szorítja a kifejezetlenül maradt belső mozgalmakat, vágyakat. A szokások, erkölcsök, amik objektív kifejezésre jutottak, már ezáltal is kényszerítő hatásúak, s nem csupán az esetleg megsértésükkel kapcsolatos megtorlás miatt. Ily módon az objektív szerkezet bizonyos iránnyal-tartalommal készteti sajátos fejlődésre a társadalmakat. A kifejezetlen, ami megmaradt egyéninek, természetesen szintén él tovább, de többékevésbbé tudattalan, ismeretlen, vagy legalább is szerkezetnélküli, társadalmilag kevéssé érvényesíthető életet.