Századok – 1939

Szemle - Bendefy László: Az ismeretlen Juliánusz. Ism.: Fekete Nagy Antal 236

254 szemle Bendefy László: Az ismeretlen Juliántisz. A legelső magyar ázsiakutató életrajza és kritikai méltatása. Budapest 1936. 8° 190 1., 46 kép, 8 térkép és 5 facsimile. — B. munkája tulajdonképen sokkal többet ad, mint amennyit a cím igér. Egy munkás élet tetteit és érdemeit emeli ki és értékeli a kor eszméinek, törekvéseinek és kulturális állapotának keretében. Juliánusz életrajzával kapcsolatban ismerteti a domonkosrend magyarországi megtelepedését és megerősödése után a szomszédos, még nem keresztényhű országokban végzett térítői munkáját ; rámutat arra a hivatástudattal telített szerzetesi légkörre, melyben Juliánusz és társai éltek. A térítés során a domonkosrend magyar tagjaiban felébredt a hitbuzgalom mellett bizonyos faji öntudathoz hasonlítható érzés is, mely arra késztette őket, hogy messze keleten lakó és csak hagyományokból ismert magyar testvéreiket felkutassák és nekik elvigyék a hit világosságát hirdető igéket. Sok viszontagság közben, addig ismeretlen vagy csak hallomásból ismert országokon keresztül óriási utat tettek meg, mire fel tudták kutatni Nagy-Magyarországot. Fáradságuk a magyarság szempontjából eredménytelen maradt, mert hittérítői munkásságuk gyümölcseit is, Nagy-Magyarországot is nyomtalanul elsöpörte a tatároknak pár év múlva bekövetkező, népeket megsemmisítő hódítása. így Juliánuszék felfedezését magyar egyházi és politikai téren nem követhették azok a messzemenő lehetőségek, melyeknek a tatárjárás pusztítása nélkül be kellett volna következniök. De az egyetemes kereszténység Juliánvisz útleírása alapján tudomást szerzett Nagy-Magyarországról és azokról a tatárjárás után is fennmaradt országokról, melyek a hittérítés szempontjából jó talajnak Ígérkeztek. Juliánusz nyomdokain a hittérítőknek egész sora indult kelet felé, hogy a nyugati kereszténység tanait hirdesse. A pápai udvar is több követséget indított keletre, részben térítés céljából, részben pedig a nyugati és keleti kereszténység nagy egyesülésének előkészítésére. Ha egyházi téren nem is értek el maradandó eredményeket, történeti és földrajzi szempontból felbecsülhetetlen munkát végeztek az egyes követek és hittérítők, amikor keleti tapasztalataikat írásban is feljegyezték. Mindezek a tatárjárás után, nyugodtabb légkörben keletkezett munkák lehetnek tökéletesebbek, a korábbi munkákból leszűrt tudás alapján megbízhatóbbak, mint Juliánusz jelentései, de az érdem, az alapvetés Kelet földrajzában és történetében Juliánusztól nem vitatható el. Elég Piano da Carpini és Rubruk világszerte ismert útleírásaira hivatkoznunk, hogy érzékeltessük Juliánusz felfedezésének nagy hatását. B. művében a biográfikus keretet a Juliánusz nyomdokain haladó XIII. századi összes útleírásoknak bő ismertetése egészíti ki, és a Juliánusz nyomán keletkezett, az őshazára vonatkozó későbbi kútfők idevágó részleteinek kimerítő tárgyalása. A Juliánusz keleti vit ját fenntartó Richardus-féle jegyzökönyvet és Juliánusznak a pápához intézett jelentését a szövegvariánsot figyelembevevő magyar fordításban adja, s ezek alapján írja meg a vállalkozás történetét. A Juliánuszra vonatkozó magyar irodalom teljességre törekvő ismertetése mellett mindenütt a legpontosabb kritikai apparatust nyújtja. Emiatt dolgozata talán néhol kissé szétfolyó és kényszerűségből több helyen ismétlésekbe is bocsátkozik, de bizonyításának folyamatossága ezáltal annál erősebbé és tökéletesebbé válik. Kár, hogy az életrajzi keret megírásához Mályusz Elemérnek Árpádházi Boldog Margit című, a Károlyi-emlékkönyvben megjelent tökéletes korrajzát nem használta fel. Az egyház keleti kapcsolatainak és a hittérítői munkának megszakadása után a XIV. század közepétől kezdve Juliánusz személye