Századok – 1939

Szemle - Seişanu; Romulus: La Roumanie; pays latin. Ism.: Gáldi László 233

szemle 233 fokozott figyelmet kellett fordítaniok az egykorú vagy időben közel eső arab, héber, egyházi-szláv stb. nyelvű források gyér adatainak kiaknázására. Éppen ezért örömmel kell fogadnunk minden olyan tanulmányt, mely e forráscsoportok valamelyikének értékét vizsgálja és a vele kapcsolatos vitás kérdéseket igyekszik tisztázni. Ez a kis értekezés a kazár birodalomra vonatkozó X. századi források közül csupán a héber nyelvűeket vizsgálja módszeresen, míg a többieket, így a nagyfontosságú egyházi-szláv Cyrill- és Metod-legendákat, csak mellékesen tárgyalja. A kordovai kalifa zsidó minisztere és az állítólagos József kazár király közti levélváltás valódiságát, legalább is részben, a régibb kutatók közül többen, így Marquart is, kétségbevonták. L. e forrásokat kortörténeti és stilisztikai érvek alapján védelmébe veszi és kimutatja, hogy a messzianisztikus vonatkozású részletek, melyek miatt a levelek valódiságát és keletkezésük idejét leginkább kétségbe szokták vonni, nagyon is jól beleillenek a X. századi művelt zsidó rétegek gondolatvilágába. A felsorakoztatott érvek bizonyító erejét a nem hebreista természetesen nem igen tudja ellenőrizni. Ugyancsak védelmébe veszi az orosz Kokovcov ellenében az 1912-ben előkerült és Schechter által kiadott genizatöredék hitelét is, melyet eddig is általában a legmegbízhatóbb emléknek tartott a tudomány. Számunkra e tanulmány egyik fő haszna az is, hogy tájékoztat olyan tudósok (pl. Kokovcov) véleményéről, akiknek munkái nálunk szinte hozzáférhetetlenek, s éppen ezért a kutatók figyelmét könnyen elkerülik. Hadrovics László. Seiçanu, Romulus: La Roumanie, pays latin. Bucarest 1937. Imprimeria Nationalä. 8° 99 1. 1 t. — Nagy csalódás érné azt, aki e szerény terjedelmű munkában az oláh nép ós föld rómaiságának rövid, de tárgyilagos, pontos összefoglalását keresné. S. műve nem egyéb felületes és erőszakosan torzító röpiratnál, abból a jól ismert fajtából, amilyemiel a háború előtti oláh propaganda a külföldet oly ügyesen árasztotta el. A kis könyv egyetlen célja, hogy — minden eredetiség nélkül — még egyszer leszögezze az oláhoknak Erdélyre formált történeti jogát. Komoly elmélyedésnek vagy legalább világos érvelésnek sehol nyomát sem találjuk. S. meg sem próbálja, hogy szembeszálljon az újabb magyar történelmi és nyelvészeti kutatások eredményeivel s azokat pontról-pontra cáfolja meg, hanem — ami mindenesetre kényelmesebb eljárás — beéri Sulzer, Roesler és Bertha nevének távoli emlegetésével. Több helyen utal azokra a külföldi tudósokra, kik a kontinuitás mellett nyilatkoztak. Miért nem sorolta fel azokat is, akiknek véleménye nyíltan a déldunai őshaza felé hajlik ? Örvendetes jelenség, hogy az ilyen hangok egyre szaporodnak, s már egyes tárgyilagosan ítélő oláh tudósok is kezdik feladni a mereven értelmezett dáciai római-oláh folytonosság hiedelmét (v. ö. A. Otetea : Ο enigma un miracol istoric : poporul román. Insemnâri Ieçene, 1938 márc. 1. 532—541. 1.). S. aligha tett jó szolgálatot hazájának ezzel a sebtében összehordott röpirattal, melynek dokumentációja igen távol van minden tudományos követelménytől, sőt helyenként még a tűrhető franciaság szabályaitól is. (Eckhart Ferenc nevét Francique (!) Eckhardt-ra torzítja ! 45. 1. jz.). A magyar történészek kollektív elítélését (szerinte csak „par intérêt politique sans liaison avec l'histoire" ragaszkodnak a Roesler-féle elgondoláshoz, 20. 1.), reméljük, külföldön sem fogják komolyan venni. Egy-egy ötlet, így a tisztán egyházi részről megszervezett magyar királyság gondolata Iorgától (v. ö. A. Domanovszky : La méthode historique de M. Nicolas Iorga, Budapest 1938, 19. 1.) származik (természetesen