Századok – 1939

Történeti irodalom - Viszota Gyula (szerk.) ld. Gróf Széchenyi István naplói 228

történeti irodalom 229 sorsát érzi, személyes diadalát a végzet felett, vagy elbukását, a legkisebb elakadásban élete csődjét rettegi. A tüneteiben már régebbről jól ismert lelki képet most mintha újabb vonás élesítené : a kezdődő öregségé. Ebben az időszakban éri el és haladja túl ötvenedik évét ; a felfokozott irammal a fiatalság illúzióját kergeti, hasztalan. Bármilyen sokirányú és lendületes a munkája, nem adja meg néki a nagyvonalúság érzését, amelyet a valódi fiatalság oly könnyen előlegezett. ,,Εζ az 1825-ös mámor még az életembe fog kerülni" — csúszik ki egyszer tollából a jellemző vallomás az önként vállalt hajsza belső értelméről : még egyszer elérni azt az életteljességet, amibe fiatalos tervei, hatalmas célkitűzései ragadták. A gazdag részlet-tennivalók, a férfi osztályrésze, csak pótlékai a régi mámornak, nem elégítik ki, sőt látszólagos kicsinyességükkel kétségbeejtik. Szokott túlzásával elhiteti magával, hogy nem váltotta be a hozzáfűzött várakozásokat, rászedte a világot, nagy embert láttak benne és most kiderült, hogy ő is mindennapi. Ezt a hanyatlást, valójában a másfajta életritmust, alig bírja elviselni ; az ambíció, ha kielégítetlen, őrjöngővé teszi az embert — jegyzi fel naplójában. Betegesen ingerlékeny és csakugyan pillanatok alatt átcsap az őrjöngésbe. „Wüthender Arger", ismétlődik panasza ; egy ízben szégyenkezve jegyzi fel jelenetét kis Béla fiával : „negyvenhétéves férfi egy tizenháromhónapos gyermekkel szemben". A legkisebb bosszúság is halálos sérelemként éri ; ló verseny veszteségei csakúgy a végzetet jelentik, mint munkájának akadályai. A rémlátók szokása szerint, ha valami baj történt vele, hosszú sorban fűz hozzá más baljóslatú jeleket ; emlékezete és képzelete ilyenekben kifogyhatatlan. A kellemetlen napot kínlódó éjszakák váltják fel, szörnyű álmok, betegségrohamok és testi-lelki összetörtség. Aludni, s semmivel sem gondolni —- a legfőbb vágya este ; minél többet tenni — ébred fel másnap. Az öregedés problémája nemcsak befelé adódik, hanem kifelé is. Az új elveket hirdetők egyben fiatalabbak is és merész terveikben, türelmetlenségükben, bármennyire is elítéli azt, mintha az a nagyarányúság lobogna fel, melyet ő, úgy érzi, elveszített és visszakíván. A Kossuth fellépte által kiváltott lelkesedés az ellenállhatatlan lendületnek szól, míg ő életúnt, csupán kerék a gépezetben, nem tudja, miért mozog ; nem csoda, hogy az embereket már kevésbbé érdekli. A Kossuth elleni akcióra életenergiájának hirtelen, vad fellobbanásával határozza el magát. „Es durchblitzt midi (Széchenyi aláhúzása) die Idee, ich soll mich gegen Kossuth stemmen." (1841. január 29.) Az ellenállás, a tett visszahozza a fiatal mámort, a nagy gesztusok emlékét. „El vagyok ragadtatva, hogy az ár ellen úszhatom" — írja február 3-án. A „Kelet Népe" ennek a fiatalos megújulásnak köszöni polémikus erejét. Mindenki lebeszéli a kiállásról, de néki, megint egyszer, elég önmaga biztatása és ereje. A kész mű és hatása persze lijból kicsinyhitűvé teszik ; nagy feltűnést keltett, de tulajdonképen senkinek sem tetszik, vallja keserűen.