Századok – 1939

Történeti irodalom - Brandi; Karl: Kaiser Karl V. Werden und Schicksal einer Persönlichkeit und eines Weltreiches. Ism.: Török Pál 225

226 történeti irodalom 226 olvasás értelme mögött gyakran bukkanunk további jelentésekre. Bizony átértékelés az ő munkája is, akár Robertson, akár Ranke V. Károlyát, akár másét vetjük össze az övével. B. valószínűleg nem is az olyan átértékelés ellen szól, amely az anyag teljesebb fölkutatásából és helyesebb magyarázatából önként adódik, hanem az ellen, amely komoly vizsgálat nélkül előre alkotott nézetből indul ki. Ezt az értelmezést támogatja B. fölfogása a történelemről. Károly „visszavetve látta magát a valóságos emberlét tökéletlenségeire. Tovább kellett folytatnia életének nagy harcait, anélkül, hogy szabadult volna a bizonytalanságoktól, melyek uralma elejétől szorongatták. A természet időnként tökéletes képleteket alkot, s ezeket ugyanazon következetességgel rombolja szét megint. A történelem emberélete sohasem tökéletes. Nem ismer végső megoldásokat [hogyan ismerne akkor a történetírás ?] Lényege az átmeneti, az áramló, a harc. De honnan veszi az ember az erőt, hogy mindig újra az abszolútot keresse, végső megoldás kikényszerítésére ?" (335. 1.) B. nem ad választ a kérdésre, egész művéből is csak az derül ki, hogy ő milyen irányban óhajtana végső megoldást. Rokonszenve, ha nem is olyan nyíltsággal mint Rankéé, Luther felé hajlik, fölteszi, hogy Luther megsejtette a német egység, a német nemzeti állam vágyát. Firenze bukását említve fölsóhajt : „a művészet virágzásával most az utolsó polgárerénynek is vesznie kellett" (249. 1.). Szépen mutatja ki Károly lelkében a koreszmék egymásbafonódását. Károly lovagi szellemben nevelkedett, haláláig kíséri az aranygyapjas rendben való szereplés. Ifjú korában lovagtornákban lelte örömét. Címerkirály útján üzent hadat, párbajra készült I. Ferenccel, s a lovagkor pompás ünnepélyeire emlékeztetnek életének nagy jelenetei egészen a világtörténelemben páratlan lemondási aktusig. Vallásossága egészen középkori, Nagy Károly és IV. Henrik példája szerint. Mikor Luther a lelkiismeretet teszi bíróvá a legfőbb kérdésben, Károly őseinek hitére hivatkozik, és amint a protestánsokkal, úgy a pápával szemben is politikus, akinek alkalmilag még Kálvin és Luther is pártjára állhatott (435. 1.). Annyira megy ezen a téren, hogy politikai céljainak alá akarja rendelni a trienti zsinat programmját, beleszól a dogmatikába, állítólag engedékenységre hajlandó a papi házasság, a laikus kehely és az igazulás kérdéseiben (437. 1.), mert tud a huszitákról és emlékszik arra, hogy idővel minden eretnekség elmúlt. Személy szerint a dinasztikus imperializmus hordozója. Korára jellemző, hogy benne él az örökös uralom gondolatvilágában. Az egyes országok közt legbiztosabb kapocsnak az uralkodóházak családi összeköttetését tekinti, ezért végrendeletei a házassági tervek tömkelegévé válnak, ugyancsak ezért különös melegséggel köti fia szívére, hogy minél több gyermekről gondoskodjék. Ezt a meggyőződést tükrözi a vérfertőzés határán mozgó házasságtervek kitalálása és végrehajtása, az 53 éves palotagrófhoz kényszerített 14 éves és a milánói herceghez 12 éves korban